Emelkedik a százdolláros laptop ára

Emelkedik a százdolláros laptop ára

2007. szeptember 15. 13:10, Szombat
Az olcsó laptopot fejlesztő szervezet elárulta, hogy a korábban tervezett árhoz képest is növekedni fog a végleges szám, ám a készülék már majdnem teljesen elkészült. A szoftverek tesztelése után indulhat a terjeszkedés.

Az OLPC szóvivője a Reuters-nek adott interjújában közölte, hogy a májusban bejelentett 176 dolláros ár mégsem lesz elegendő, ezért röviddel a megjelenés előtt 188 dollárra növelték a kereskedelmi árat. Ez csaknem duplája a projekt első embere, Nicholas Negroponte elképzelt árnak, ám még így is úgy gondolják, hogy sikerrel mutatkozhat be az általában százdollárosnak nevezett laptop.



Ez egyben a nyár elején felbukkant rémhíreket is megcáfolja, amelyekben már arról esett szó, hogy az illetékesek 350 dolláros körüli számon gondolkodnak, figyelembe véve a megugrott előállítási költségeket. Ez végül nem következik be, sőt azt is megtudhattuk, hogy már majdnem minden készen áll az októberi rajtra. Jelenleg a szoftveres háttér tesztelése zajlik, igyekeznek meggyőződni arról, hogy minden egyes program hibátlanul fut az olcsó készüléken.

"Megtesszük a szükséges lépéseket még a termék megjelenése előtt" - jelentette ki a szóvivő, ezúttal sem nevezve meg konkrétan az első vásárlókat, akik nagy tételben szeretnének hozzájutni a készülékekhez. Márpedig ilyenek Negroponte korábbi kijelentései szerint igenis léteznek, hiszen az alapítvány közvetlenül a fejlődő régiók kormányainak szeretné eladni/átadni a laptopokat, lehetőleg megelőzve a számban egyre gyarapodó konkurenciát. Az interjúból mindössze annyi derült ki, hogy mintegy tucatnyi országgal tárgyalnak a szállításról.

A szakértők szerint a sikeres bemutatkozás hasonló kezdeményezések beindítására, illetve támogatására késztetheti a nagyobb ágazati szereplőket. Mindez azonban már megkezdődött, hiszen az Intel és az Asus személyében már megjelentek az első érdeklődők, elég csak a Classmate PC-re, vagy az Eee PC-e gondolni. Az ősz után meglátjuk, hogyan alakul az olcsó laptopok és számítógépek új szegmense.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások