IDF: Az Intel bemutatta 32 nm-es processzorát

IDF: Az Intel bemutatta 32 nm-es processzorát

2007. szeptember 19. 15:47, Szerda
Az Intel Developer Forum alatt a gyártó több bejelentést is tett, ezek között megtaláljuk a nemsokára elrajtoló 45 nm-es chipek útitervét, valamint az első működő 32 nm-es tesztpéldányt is.

A közlemény szerint a bemutatón ismertették a novemberben debütáló új asztali processzorcsalád részleteit és a közeljövőre vonatkozó hivatalos útitervet. Eszerint elsőként egyedül a Core 2 QX9650 jelenik meg idén, 3,0 GHz-es órajelen, 12 MB másodszintű gyorsítótárral, valamint 130 wattos jellemző fogyasztással. Őt követi majd januárban a másik két csúcskategóriás processzor, a Q9550 2,83 GHz-en, valamint a Q9450 2,66 GHz-en, ez utóbbiak már 95 wattos étvággyal.

2008 első hónapjában öt további chip is felbukkan majd a boltokban, ebből egy lesz még négymagos, a Q9300, amely 2,5 GHz-en fut, de a másodszintű gyorsítótár itt már feleződik, vagyis csak 6 MB. A sort négy ikermagos E-változat teszi teljessé, amelyek sorrendben az E8500, az E8400, az E8300, valamint az E8200, 3,16 és 2,66 GHz közötti órajelen, szintén 6 MB L2 gyorsítótárral és 65 wattos fogyasztással. Mindegyik processzor 1333 MHz-es FSB-vel érkezik, a továbbfejlesztett 1600 MHz-es változat nyilván később jön.

"Elvárásaink szerint a Penryn processzorok 20%-os teljesítménynövekedést nyújtanak, hatékony energia felhasználás mellett" - mondta Paul Otellini, a cég elnök-vezérigazgatója. "Az Intel áttörést jelentő, 45 nm-es csíkszélességre épülő technológiái lehetővé teszik költséghatékony, nagyon alacsony fogyasztású processzorok tervezését innovatív, kisméretű eszközökben való használatra, és nagyteljesítményű, többmagos, sokoldalú processzorok bevezetését a legnagyobb számítási kapacitást igénylő rendszerekhez."


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az Intel ugyanakkor bemutatta az első 32 nanométeres gyártástechnológiával készült szilíciumostyát és processzort is, amely csak 2009-ben jelenik majd a kereskedelmi forgalomban. A tesztpéldány a második generációs high-k tranzisztortechnológián alapul, összesen 1,9 milliárd tranzisztorral. Ezzel igyekeznek garantálni előnyüket a piacon, ám a sikeres rajthoz még több akadályt le kell küzdeniük, többek között a gyártási költségek leszorítását és a teljesítmény optimalizálását. A hagyományos asztali 45 nanométeres chipek mellett 2009-ig szintén piacra dobják a grafikus vezérlőt is tartalmazó változatokat, amelyek az AMD Fusion kódnevű projektjéhez hasonló elgondolással készülnek.

"A Nehalem egy teljesen új architektúra, mely továbbviszi Intel Core mikro-architektúra minden előnyét, egyedülálló teljesítményt, hatékony energia felhasználást, továbbá olyan új szerver sajátosságokat hoz a piacra, pont egy évvel azután, hogy az Intel bevezeti az iparágat a 45 nanométeres gyártástechnológiába" - hangsúlyozta Otellini. A teszt processzorok egyesítik a logikai és memória egységeket (Static Random Access Memory - SRAM). "A folyamatosan növekvő igény az egyre nagyobb teljesítményre csak egyet jelenthet, hogy minél gyorsabban át kell állnunk az új gyártástechnológiára" - mondta Otellini.

Szintén a vállalathoz kapcsolódó hír, hogy az új processzorelnevezési séma bevezetését egyelőre elhalasztották, mivel sok negatív reakció érkezett a vásárlók részéről. Egyedül a Viiv és a vPro platformokat keresztelik át Core 2 Viiv és Core 2 vPro névre, a többi sorozat esetében később döntenek a módosításról.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások