Alkotmányellenes a német kormány adatgyűjtése

Alkotmányellenes a német kormány adatgyűjtése

2007. október 3. 23:37, Szerda
Egy berlini bíróság jogerős ítéletében kimondta, hogy a német igazságügyi minisztérium törvényellenesen gyűjt adatokat a hivatalos weboldalára látogatók szokásairól. Hasonlóan elbukhat a távközlési adattárolás is.

A Berlini Tartományi Bíróság döntése szerint a minisztérium a honlapon töltött idő után köteles törölni a látogatókra vonatkozó személyes adatokat, legyen szó IP-címről vagy más információról. Az ilyen és hasonló adatok további megőrzése ugyanis lehetővé teszi, hogy a hivatal részletesen feltérképezhesse egy felhasználó keresési és böngészési szokásait, ez azonban sértené az illető személy információs önrendelkezési jogát. A bíróság kitért arra, hogy elsősorban az IP-címeket kell megsemmisíteni, mivel ezek alapján később bárki különösebb erőfeszítések nélkül azonosítható. Az adatok hosszabb ideig való tárolása pedig nem indokolható semmilyen, még biztonsági okokkal sem.

A Patrick Breyer jogász kontra német igazságügyi minisztérium ügyben született precedens értékű ítélet kihatással lehet a teljes internetes világra, hiszen a többek között a látogatók IP-címeit tartalmazó naplófájlokat nemcsak a hivatalok őrzik meg, hanem a különböző cégek, a Google, az Amazon vagy éppen az eBay is. Patrick Breyer elérhetővé tett egy mintabeadványt, amelynek a felhasználásával bárki hasonló pert indíthat.

"Jelenleg még maga a Bundestag is adatokat gyűjt a honlapjára látogató emberekről. Éppen ezért felszólítok minden szövetségi és tartományi közintézményt és hivatalt, hogy az év végéig hagyjanak fel a jogellenes gyakorlattal. Amennyiben ezt nem teszik, perekre számíthatnak. A mostani ítélet is bebizonyította, hogy az igazságügyi minisztérium nem képes magánszféránk védelmére és a magánéletünket védő jogszabályok betartására. Növekvő aggodalommal figyelem, hogy az állam oldaláról egyre inkább egy általam csak hasznosságlogikának nevezett képződmény lép a törvények és az alkotmány figyelembevételének és tiszteletben tartásának a helyébe. A német alkotmánybíróság az elmúlt években egyre gyakrabban hozott olyan ítéleteket, amelyek kimondták, hogy egy adott előterjesztés alkotmányellenes. Ezek után joggal kérdezhetjük, hogy miként hirdethetünk nulla tolerancia elvet és várhatjuk el az állampolgároktól, hogy betartsák a törvényeket, ha maguk a politikusok is állandóan törvényt sértenek?" - tette fel a kérdést Patrick Breyer.

Az ügy azért különösen pikáns, mert az ítélet alapján a német igazságügyi minisztérium megsértette a német alkotmányt és a jövőre bevezetendő távközlési adattárolás ilyen módon ugyanígy alkotmánysértő lesz.

Eddig egyébként már több mint 40 német szakmai és civil szervezet írta alá a távközlési adattárolás elleni petíciót, köztük van a Német Újságkiadók Szövetsége, a Német Újságterjesztők Szövetsége, a Német Újságíró Szövetség, a Német Sajtótanács, a Riporterek Határok Nélkül, a Chaos Computer Club, a Német Emberi jogi Liga, a Nemzetközi Emberi jogi Liga, a Humanista Unió, az Új Bírói Egyesülés, az eco Német Internetgazdasági Szövetség, a Német Pszichológusnők és Pszichológusok Szakmai Szövetsége, a Német Ügyvédek Egyesülete, a Német Internetkávézók Szövetsége és a Német Fogyasztóvédelmi Központok Szövetsége.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások