A Plútó-szonda elérte a Jupitert

Tovább bővültek ismereteink a Jupiterről a Plútóra tartó New Horizons szondának köszönhetően.

A NASA szondája egy kis gravitációs gyorsításért látogatta meg az óriásbolygót, hogy ezzel is rövidítsen valamit igen hosszúra nyúló utazásán, és egyben kiegészítse a korábban ott járt küldetések által összeszedett tudásunkat. Nyolcadikként látogatta meg a Naprendszer legnagyobb és legviharosabb bolygóját. A küldetés tudósai óriási sikerként értékelik az átrepülést.

A szonda hét tudományos műszere több mint 700 különböző megfigyelést végzett el, ami duplája a végcélon, a Plútón elvégzendő műveleteknek. Megfigyelései számos érdekességgel szolgálnak a Jupiter légköréről, gyűrűiről és holdjairól, soha nem látott felvételeket adva a sarkvidékeknél kialakuló villámokról, a gyűrűkbe beágyazódott rejtélyes csomókról és elsőként készített videofelvételt az Io hold vulkánkitöréséről.

Azon túl, hogy a szonda jóval modernebb műszerezettséggel rendelkezik, mint a Jupiter mellett elhaladó elődei, sokkal közelebb is merészkedett a bolygóhoz társainál. Legutóbb a Cassini szonda fókuszált rá a Jupiter-rendszerre a New Horizons elhaladási távolságának háromszorosáról, éppen ezért nagy várakozások előzték meg a mostani felvételeket. A februárban és márciusban készült képeket az Amerikai Csillagász Társaság bolygótudományi részlegének legutóbbi ülésén mutatták be, egyfajta felvezetéseként a Science-ben megjelenő publikációjuknak.

A New Horizons egyik nagy eredménye az Io vulkanikus tevékenységének átfogó feltérképezése, mellyel megerősítette a holdat a Naprendszer legaktívabb égitesteként elfoglalt pozíciójában. A megfigyelések szerint a holdon 36 vulkán működik. Az új forró pontok azonosítása mellett a szonda mozgókép felvételére alkalmas kamerája elsőként örökített meg egy 350 kilométeres magasságba szökő kitörést, a hold északi sarka közelében elhelyezkedő Tvashtar vulkánból. A mozgókép jóval több részletet árult el, mint bármelyik korábbi megfigyelés. Dr. John Spencer, a küldetés egyik tudósa szerint az Io-ból kiömlő kénes anyag valószínűleg töltéssel rendelkezik, mivel a bolygó mágneses mező vonalai mentén áramlik, így zúdul a Jupiter felszínére.

A New Horizons a Földnél 320-szor nagyobb gázóriás légköri dinamikáit működtető erőkbe is betekintést nyert, különösen a légkori körforgásába és a hozzátartozó hőáramlásba. Kiemelten kezelték a bolygó időjárásának megfigyeléseit. A szonda látható és infravörös fénytartományban dolgozó műszerei egyaránt tanulmányozták az atmoszférát, annak felhőszerkezeteit és összetételét. A New Horizons elsőként észlelt villámokat a sarkoknál, melyek erősségükben több ezerszer felülmúlják a bolygónkon kialakuló villámokat.


Egy montázs a New Horizons felvételeiből, előtérben az Io-val, melynek északi sarkánál kékes fényjelenségként látható a Tvashtar kitörése
A tudósok a bolygó középső részén már korábban is észleltek villámokat, azonban nem ilyen nagy magasságban. A Földön a villámok energiájukat részben a Naptól nyerik, a Jupiter sarkainál azonban jóval gyengébb a napfény, így a felfedezés arra utal, hogy a hő vízfelhők formájában gyakorlatilag az egész bolygót bejárja. A szonda elkészítette az első közeli felvételeket a Kis Vörös Foltról, a bolygó egyik viharzónájáról, ami jelenleg körülbelül fele a Nagy Vörös Foltnak. Utóbbi átmérője csupán 30%-kal kisebb, mint a Föld maga.

Gyűrűk tekintetében a Szaturnusz viszi el a pálmát, azonban a Jupiternek is vannak gyűrűi, még ha halványak is, melyen két hold, az Adrastea és a Metis kering. A várakozásokkal ellentétben a New Horizons tudósainak nem sikerült újabb holdakat felfedezni, találtak azonban két holdszerű anyaghalmazt a gyűrűrendszerben. Arról egyelőre semmit nem tudni, hogy mi tartja egyben ezeket a csomókat, miért nem oszlanak el a gyűrűkben. "Valahogy megragadtak a rendszerben és képtelenek szabadulni. Hasonló jelenséget már a Szaturnusz és a Neptunusz gyűrűiben is láttunk, ebben az esetben azonban nem tudjuk megmagyarázni az ottlétüket" - taglalta Mark Showalter, a Seti Intézet bolygótudósa.

A New Horizons tavaly januárban indult útnak. A Jupiter melletti elhaladással további 14 500 km/h-val növelte sebességét, ami így már meghaladja a 84 000 km/h-t, három évvel csökkentve az utazás időtartamát.