Apple: maximum 2 iPhone fejenként

Apple: maximum 2 iPhone fejenként

2007. október 30. 02:27, Kedd
Az Apple újabb lépésekkel igyekszik megakadályozni a feltört készülékek terjedését, bár a cég hivatalosan a nagy keresletre és a korlátozott darabszámra hivatkozik.

A hétvégén kiadott rövid tájékoztató szerint a keddi naptól kezdve az Apple igyekszik majd mindent elkövetni annak érdekében, hogy egy személy birtokában ne legyen kettőnél több iPhone készülék. Az indoklás szerint minderre azért van szükség, mert a kereslet igen nagy, az utánpótlás viszont értelemszerűen korlátozott, a lépés elhalasztása esetén pedig nem tudnák biztosítani a megfelelő kínálatot. A szakértők inkább arra gyanakodnak, hogy a feltört készülékek számát próbálják korlátozni.

"Az iPhone iránti kereslet minden előzetes várakozást felülmúlt, és mindenképpen garantálnunk kell, hogy a saját célra vásárlók hozzájutnak a készülékekhez. Emellett a jövőben kizárólag bankkártyán keresztül engedélyezzük a vásárlást, hogy kiszűrjük azokat, akik újra értékesítik azokat" - magyarázta Natalie Kerris, a cég szóvivője. Saját becslésük szerint az eddig összesen értékesített 1,4 millió telefonból nagyjából 250 ezret adtak el újra és függetlenítettek, márpedig a tengerentúlon egyedül az AT&T hálózatán lehetne használni azokat. Nyilván elsősorban ezt igyekeznek megakadályozni.

A cég célja világos: egyetlen szolgáltatóhoz kötni a felhasználókat, amely kizárólagos jogokkal rendelkezik. Persze ez nem lesz mindenhol így, hiszen például Franciaországban a törvényi szabályozás nem teszi ezt lehetővé, így az Orange nem korlátozhatja majd saját hálózatára a készülékeket. Kétségtelen, hogy az iPhone - amely a tervek szerint a külső fejlesztők előtt is megnyílik - igen népszerűnek bizonyult a hackerek körében is. Legutóbb a cég már arra hivatkozott, hogy a feltört készülékek akár tönkre is mehetnek, ám mindez nem bizonyult kellő visszatartó erőnek.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások