Novemberben érkezik a SunAge is

Novemberben érkezik a SunAge is

2007. október 31. 12:57, Szerda
A Vertex4 Studios nem egyszer járatta már a bolondját velünk, ám most minden jel arra mutat, hogy a novemberi megjelenést tényleg komolyan gondolják a fejlesztők.

Nem tudni, hogy rossz előjelnek számít, de a SunAge a Crysis-sel egy napon lepi el majd a boltok polcait, és könnyen lehet, hogy az amúgy is szerény vastagságú pénztárcák a Crysis irányában nyílnak majd meg. Persze azok számára, akiknél úgysem futna a Crytek FPS-e, tökéletes választás a SunAge, amely ha grafikailag nem is, de tartalomban simán felveszi a versenyt nevesebb társával.

A SunAge-ben két párhuzamos világban, három fajjal, különböző történelemmel, jövőképpel, egységekkel, technikai fejlettséggel kell felvennünk a harcot az idegen betolakodókkal szemben, akik már most elnyomják az őshonos lakókat.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Természetesen a két kategóriát lehetetlen összehasonlítani, de az kijelenthető, hogy mindkét cím előtt el lehet tölteni "néhány" órát a monitorunk előtt, és mivel mindkét program november 16-án érkezik, csak választanunk kell.

SunAge

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások