A jó kép II. rész: Egy villanás az agyban

Mit szabad és mit nem?

Hagyjunk mindent úgy, ahogy van! Minden lépést a téma javára lépjünk meg. Íme két szélsőség: ha gazt, vagy kórót kell irtani, hogy rálátásunk legyen egy szép kompozícióra, nos, az még belefér (nemzeti parkok területén ezt sem szabad!). Ha dögöt kell kihelyeznünk ragadozók etetésére, az már kiemelten engedélyköteles - és borzalmasan büdös. Továbbá gondoskodnunk kell a maradványok eltüntetéséről, ami kegyetlen munka lesz és garantáltan maradandó élmény olvadó télvíz idején! (Mindezek között a megerjedt csípős haldög viszi a pálmát. Milyen szép is, ha hirtelen olvadás áll be és a szél felénk hozza az aromát!)

Sajnos nem egyszer megtörténik, hogy a természetet berángatják a műterembe (sufniba, pincébe) és egyesek műtermi viszonyok között tuningolják fel. De olyanok is akadnak, akik szemérmetlen módon mások munkáit másolva próbálnak elismeréseket, díjakat szerezni úgy, hogy arra apellálnak, senki nem fogja ismerni az ötletadó alkotást. Ezeknek az "alkotóknak" a munkái elvesznek, nevük elenyészik idővel a súlytalanság állapotában. Íme egy általam aranyszabálynak áhított megfogalmazás: A FOTÓZÁS (TERMÉSZETFOTÓZÁS) EGY OLYAN KÖZLEKEDÉSI FORMA, AHOL A KERESZTEZŐDÉSBEN MINDIG A TÉMÁNAK (TERMÉSZETNEK) VAN ELSŐBBSÉGE!

Vannak akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy a természeti témák, pl. virágok szépségét kiemeljék, amivel nincs is baj. Azonban azok a fotósok, akik így kezdik tanulmányukat, valójában nem tanulnak meg soha fotózni. Gyorsított megoldásokkal, nagy lépésekkel haladva úgy hiszik majd már mindent tudnak, és mégis tévednek. Nem fognak tudni semmit sem kezdeni a meglévő természetes viszonyokkal. Nem tudnak majd megelégedetten, nyugodtan hozzálátni a fotózáshoz egyetlen objektívvel, meglévő fényben. A gyors, intenzív színvilágú szépet hajtják, nem a maradandó megismételhetetlen természetes egyedi arculatot keresik.

Ez párhuzamban áll a kép utólagos maszkolásával, kompozíciós igazításával. Mindenkinek szíve joga a saját alkotói produktumát úgy alakítani, ahogy jónak látja. Ebbe senki nem szólhat bele. Azonban egy fotósnak nagyon fontos az alapvetés. A szép kompozíciókat készítsük el eleinte természetes mivoltukban tökéletesen. A vágott, agyonmaszkírozott képek maradjanak alacsony százalékarányban. A mesterséges fénymanipulációkat szintén felejtsük el, és ne akarjunk azonnal mindent gyors megoldásokkal feltuningolni. Kezdetben ne.

Mit tegyünk? Ha meglátunk egy szép formát, ahelyett, hogy zsebtükörre élfényt, elemlámpával meleg spotfényt adnánk neki, lazítsunk egy picit és próbáljuk meg saját világában bemutatni. Saját tapasztalatból beszélek. Eleinte engem is elvarázsolt, hogy a semmiből is várat építsek, mára azonban maradt az ember egy objektívvel és igen elhanyagolható vakus derítéssel.

Rajzol az agy

Vannak olyan képek, amelyeket megrajzolok fejben, majd a lehető legjobban grafikai vázlatot is készítek belőlük. Az ilyen vázlat nagyon fontos vizuális emlékeztető lesz. A grafikai alkotás élménye rögzíti bennem a képet, és így lesz egy célom. Ha készítünk egy madáretetőt és egy kiülőfát helyezünk el, ahol a kismadarak kedvükre tornázhatnak, nekiállhatunk fotózni, de csak vaktában fogunk lőni. Várunk egy mozdulatot, vagy esetleges géppuskázással megpróbálunk sorozaton jó képet elcsípni. Ez jó kis móka lehet, de van jobb. Képzeljünk el egy hihetetlenül jó pillanatot, készítsünk róla vázlatot és jegyezzünk fel minél több információt arról, milyen lépések vihetnek közelebb a megálmodott képhez. Ha ez megvan, tegyük meg a szükséges lépéseket és várjunk.

Tudat alatti galéria

Amikor azt mondjuk, bevillan valami az agyban, akkor miről is beszélünk valójában? Nem másról, mint egy asszociációról. Előző cikkünkben részletesen - talán kicsit szájbarágósan - kifejtettük miért is fontos jó képeket nézni, elemezni, klasszisok munkáival ismerkedni. A válasz konzekvensen: azért mert kizárólag hozott anyagból dolgozunk. A hozott anyagnak alapot kell vetnünk és ezen kell rendszereznünk tudat alatti galériánkat.

Honnan kezdjük építeni asszociációs képtárunkat? Kezdjük el az első művészeti alkotásoknál. Miért? A természeti ösztöneink felismeréséért! A jó kép ugyanis az ösztönünket szólítja meg! Mit vessünk vizuális tanulmány alá? Barlangrajzokat, barlangi festményeket, apró szobrokat, alakos edényeket. Mi az amit felfedezünk majd? Impresszionizmus, minimál megjelenítés, egyszerűség és az élet kavalkádja. Lényegre törő kiemelések, konkrét, letisztult megjelenítés. Ettől jó A JÓ KÉP.

Az ember által megálmodott és megalkotott JÓ KÉP mindig roppant egyszerű, elképesztően hatásos, mert lényegre törő és nem vállalja fel a többszörös jelentéstartalmat. Ösztönös. Az ösztönt hívja, provokálja és motiválja. Nem kérdőjeleket sorakoztat, hanem felkiáltó jelet hagy maga után. És feledhetetlen emléket. De csak annak, akiben nincs káosz, aki szereti, és tanulja a fotózást.

Tanulmányozásunkat folytassuk az ókor, középkor műalkotásainak elemzésével, ezután következhet a színes, modern képi világ tudatos felépítésének alapköve, az impresszionizmus elsajátítása. Az impresszionizmus nem más, mint zsenik munkássága, amely a színes fotográfia pszicho-vizuál törvényeinek immár több, mint egy évszázados végtelen könyvespolca.

Tehát vannak a fotográfiának jó értelemben vett törvényei és nem annyira anyátlan és kibontakozó ez a műfaj, ahogy ezt sokan vélik. Lehetünk tehát jobb fotósok? Igen, tudatos hozzáállással kell képeznünk magunkat, és helyt fogunk állni a nagy klasszikus képektől a jazzvilágot idéző képek hangulatáig minden területen. Elcsúszhatunk két műfaj határán is, és mégsem lesz felvételünk zavaros. Sőt, még korunk káoszának egyik következményét, a techno-fetisiszták rémálmát, a camera toss - fényképezőgép eldobás közben exponálás - műfajának alkotásait is elismerjük.