Interaktív tábla: Kattintsd fel a megoldást, kisfiam!

A digitális tanterem utópiának a teljes lefedettség előtt van egy közvetlenebb lépcsőfoka, az interaktív tábla. Klikkelj, rajzolj, netezz! Ugyan a kormányzat még csak emésztgeti az elterjesztést, addig pár iskola már előreszaladt, a briteknél pedig már alapfelszereltség.

Magyar Bálint úgy tűnik motiváltabb, mint egy ötödikes, hiszen alig pár hete számoltunk be az 1 laptop 1 gyerek programról, melynek keretében teljesen digitális osztálytermek jöhetnek létre hamarosan országszerte. Ennek az utópiának viszont van egy közvetlenebb lépcsőfoka, melyet magyar kormányzati szinten még szintén csak fontolgatnak, néhány iskolában már rákaptak, addig az Egyesült Királyságban már minden általános iskolát felszereltek vele. Ez pedig az interaktív tábla.

A Magyarországon is favorizált "SMART Board" interaktív táblák eredetileg üzleti eszközként látták meg a napvilágot, pontosan 16 évvel ezelőtt, 1991-ben. Ugyan mára több verzió is létezik, de a rendszer lényege, hogy egy projektor egy szép nagy fehér táblára vetíti a számítógép képét. A tábla viszont nem egyszerűen egy sima vetítővászonként funkcionál, hanem egyben beviteli eszköz is, hiszen érintés érzékeny. Típustól függően a táblára egy speciális ceruza-szerű eszközzel vagy akár ujjal is lehet írni, rajzolni, vagy éppen a normál egérhez hasonlóan klikkelni, rámutatni dolgokra vagy áthúzni őket más helyre.

Az interaktív tábla megoldás rendszeréhez alapjában véve nincs is másra szükség, mint a speciális táblára, egy multimédiás képességekkel bíró számítógépre, a megfelelő projektorra, kábelekre vagy vezetéknélküli megoldásokra és természetesen az oktatásra finomhangolt szoftverekre. Ez így együtt körülbelül termenként 1 millió forintos nagyságrendű kiadást jelent, amennyiben nem számoljuk bele a számtalan elérhető extra funkciót. Szerencsére a tanterem kialakítása kevéssé befolyásolja a megvalósíthatóságot, mivel létezik első- illetve hátsó vetítésű rendszer, sőt akár lapos plazma/LCD kijelzős megoldás is.


Az érintőképernyő kétféleképp valósulhat meg. Az egyik módszer a hordozható eszközökben elterjedt "analóg érzékeny technológia", aminek lényege, hogy a tábla felülete egy rugalmas műanyag lapból és egy kemény hátsó borításból áll. A kettő között egy nagyon vékony, a hajszál átmérőjéhez képest kétszeres vastagságú levegőréteg van, ami a mutatóeszköz vagy az ujj érintésére elvékonyodik, így a tábla hátsó részén elhelyezett érzékelők tudják, hol történt érintés. A másik megoldás az úgynevezett DViT (Digital Vision Touch) technológia, ami a hátsó-vetítésű megoldásoknál és lapos kijelzők esetén működik, mégpedig digitális kamerák segítségével. Ezek figyelik a kéz vagy a mutató mozgását, amit a szoftver írás vagy rajz mozdulatokká alakít a kijelzőn. Ez utóbbi megoldásnak annyi előnye van, hogy mivel az érzékelő nem a kijelző alatt van, az nem igényel speciális komponenseket, így szinte bármilyen eszközzel kompatibilis.

A teljesen alap kiszereléshez képest persze vannak nagyon ötletes megoldások. Ezek az iskolai óra realitásából indulnak ki, nem a technológiai vívmányokból, így komoly előnyt adva az azt használó kisdiákoknak vagy tanároknak. Az egyik ilyen fejlesztés az "Okos tolltartó", ami a tábla alján elhelyezett digitális íróeszköz tárolóra figyel. Ebben legalább négy digitoll van, s minden külön beavatkozás nélkül mind a négy külön színnel képes rajzolni. A lényeg nem hiperszuper érzékelőkben van, hanem a rendszer azt figyeli, hogy melyik toll hiányzik a tartóból és a szoftvert arra színre állítja be. Egyszerű. Emellett lehetséges olyan osztálytermek számára, ahol még nem történt meg a teljes informatizálás kézi feleltető-szavazó gépeket beszerezni, ami vezeték nélküli kapcsolaton teszi lehetővé, hogy a tanár által feltett kérdésre mindenki egyszerre válaszoljon, legyen a válasz egy betű vagy akár egy tört szám.

Az interaktív tábla önmagában ugyanakkor nem megoldás semmire, hiszen ez csupán egy felület, ami lehetőségekkel bír. A szükséges háttérszoftverek és a megfelelő pedagógusképzés nélkül talán többet árthat, mint használhat. Magyar Bálint államtitkár, az ELTE Gólyavár-ban tartott "A Jövő iskolája - fókuszban az interaktív tábla" c. kétnapos kiállításán kiemelte, hogy ezek a programok mind arra szolgálnak, hogy a lexikális tudás sulykolásáról az általános iskolai oktatás áttérjen a gondolkodást igénylő, problémamegoldó oktatásra. A zászlóshajó a programban ugyan úgy tűnik, hogy továbbra is az interaktív tábla, de a szakpolitikus hangsúlyozta, hogy a fejlesztés kritikus része a pedagógusok továbbképzése, illetve a diákok céleszközökkel, úgynevezett digitális palatáblákkal való felszerelése.


A komplex rendszerek kiépítésével a tanár nem egyszerűen arra lesz képes, hogy a krétapor allergiáján felülemelkedjen, hanem a táblán magán lesz képes bemutatni bármilyen illusztrációt, képet, fotót, függvényeket, leírásokat, videót is akár. A hazánkban is forgalmazott SMART szoftver segítségével ezeket galériába lehet rendezni, az órai munkát, vagy prezentációt két mozdulattal el lehet menteni, majd azt később bármikor pillanatok alatt előkeresni. Az anyagok között teljesen természetes a linkelés, könnyen átvihető a teljes tartalom a tábláról a noteszgépre vagy bármilyen egyéb számítógépre is. A fájlformátumok konvertálhatóak minden elfogadott szabványos megoldásra, az anyagok rendezése és mozgatása pedig teljesen az ösztönszerűségre épít. Ha pedig probléma akadna, akkor - ugyan még csak Amerikában, de a bevezetés után bizonyára itthon is - azonnali segítségként bármikor lehet hívni az online helpdesket, akik képesek belenyúlni a felületbe és helyrehozni, ha valami nem működik.

A kezdeményezés annyira jónak tűnik, hogy az már túlzásként is hathat. Azonban a pedagógusok képzésének, a megfelelő tananyag létrehozásának dilemmáján túl semmilyen szkepticizmusra nincs ok, leszámítva azt a kérdést, hogy milyen forrásokból kívánja a kormány megvásárol(tat)ni ezeket a készülékeket országszerte. A PDA Mania egy nyáron készült interjújából viszont kiderül, hogy vannak az országban olyan iskolaigazgatók, akik nemhogy sajnálkoznának, hanem meg sem várják a minden valószínűség szerint támogatott konstrukciókat.

A Dunaharasztiban működő II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatója saját elmondása szerint elsőként 2001-ben látott ilyen felszerelést egy kiállításon, de a 7 számjegyű összeg kissé elbátortalanította őket. A kudarc helyett viszont piaci alapú lízingszerződést kötöttek a termékre, ami precedens értékű akció volt, az így fizetendő éves összeg pedig már könnyedén belefért a büdzsébe. Az iskola azóta már két újabb, ráadásul még modernebb eszközt is vásárolt, az eredmények pedig magukért beszélnek. Az igazgató műszaki érdeklődésű ember, így nem meglepő, hogy ő a legfontosabb motiváló a kollegiális környezetben. Elsőként az informatika oktatásban vezették be, majd természettudományos tárgyaknál alkalmazták prezentációra, mostanra pedig már a legtöbb oktató felismerte, hogyan tudja kreatívvá tenni saját óráját, bármilyen tantárgyról is legyen szó.

Kissé mesebelinek tűnnek egyes beszámolók, de vitathatatlan, hogy a könnyen lankadó figyelmű kisiskolásokat könnyebb gazdag audiovizuális ingerek közepette rávezetni a tudományok ízére, könnyebb megszerettetni valamit, ami egy monitoron van és akár haza is vihető, letölthető stb. A beszámolók és egy, az Egyesült Királyságban készült kutatás szerint a diákok figyelme és érdeklődése érezhetően megnő, sokkal könnyebben fogadják be az új tananyagot, könnyebben lesznek képesek feldolgozni azt és kötni más területekhez. De ha nagyon egyszerűen akarunk fogalmazni, akkor mondhatjuk, hogy hamarabb tanulnak.

Ami viszont meglepő, hogy nem csak hamarabb, de szívesebben is, azaz a vidám játékos hangulatú óra minden kényszer és szigor nélkül képes rávenni az apróságokat arra, hogy matekleckét csináljanak. Az oktatás versenyképességének hosszútávon pedig az lesz a záloga, hogy a most írni-olvasni tanuló csöppségek képesek lesznek-e felvenni a versenyt a nemzetközi mezőnnyel vagy sem. Így érthetetlen azon amerikai könyvtárosok magatartása, akik korlátozzák az iskolai internethasználatot, letiltják a Wikipediat, vagy éppen az is kérdéses, hogy egyes újságok miért támadják ezt a kezdeményezést önmagában, miért akarnak ebből a pénzből gázszámlát fizetni. Ha már a felnőtt társadalom nagy része motiválatlan és tudatlan IT területen, akkor legalább a következőeknek érdemes megadni egy sanszot, hogy okosabbak éljenek, mint egy 50 éves.