CES: új olcsó laptop, dual-boot az OLPC gépein

CES: új olcsó laptop, dual-boot az OLPC gépein

2008. január 10. 10:36, Csütörtök
Gyors egymásutánban érkeznek a hírek a kiállításról. Az OLPC lerántotta a leplet az egyszerre két operációs rendszert támogató megoldásáról, míg az Asus-féle Eee PC végre riválist kapott az Everex CloudBook révén.

A százdollárosként emlegetett laptoppal kapcsolatban mostanában kevés újdonság jelent meg, mindössze annyit tudhattunk meg, hogy Európában is tervezik az adományozási program megjelenését. A kiállítás alatt viszont Nicholas Negroponte elárulta, hogy dual-boot megoldást készítenek az XO-laptopokhoz, amely révén a felhasználó gyorsan kiválaszthatja, hogy a Linux, illetve a Windows operációs rendszert szeretné használni.

Korábban erről nem volt szó, a lassan szállingózó hírek alapján mindössze arra következtethettünk, hogy tervezik a Windows támogatását, mivel Redmond sem szeretne kihagyni egy ilyen kínálkozó lehetőséget. A dual-boot viszont azt jelenti, hogy a készülékeken mindkét szoftver helyet kap és a bekapcsoláskor választhatjuk ki, hogy melyiket szeretnénk igénybe venni. Ez több olyan kormányt is meggyőzhet, amelyek éppen a Linux kizárólagossága miatt haboztak, másokat viszont további óvatosságra késztethet, mivel a támogatásért, karbantartásért a vásárló a felelős, ez viszont nem várt feladatokat róhat a beszerzőkre.


A BetaNews rövid cikkben számolt be első tapasztalatairól. Eszerint a készülék interfésze elsőre kissé szokatlan, ám használata könnyű, a masina jól összerakott megoldásnak tűnt. Képet készítettek a beépített kamerával, meg is osztották azt, vagyis az ígért funkciók jól működnek. Az egyetlen panasz az volt, hogy a rendszer igencsak belassult, amikor egyszerre több alkalmazás is futott.

Az Everex eközben elkészítette saját fejlesztését, amely főként az Eee PC konkurenseként jelenhet meg a piacon, a 400 dollár alatti laptopok szegmensében. A CloudBook 1,2 GHz-es VIA C7-M ULV, vagyis ultra-alacsony fogyasztású processzorra támaszkodik, 30 GB-os merevlemezt, 2 USB 2.0 portot, DVI-kimenetet, 1,3 megapixeles webkamerát, 5 órán át üzemelő akkumulátort, 4-in-1 kártyaolvasót, valamint gOS V2 Rocket operációs rendszert tartalmaz. A kijelző itt is 7 hüvelykes, a támogatott felbontás 800x480-nál ér véget, a vezetéknélküli kapcsolatról pedig a 802.11g szabvány gondoskodik.

A forgalmazást az amerikai Wal-Mart kezdi meg január 25-én. Arról nem esett szó, hogy Európában mikor jelenhet meg legkorábban a fejlesztés.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások