Duplázódhat az APEH bevétele az E-árverésen

Duplázódhat az APEH bevétele az E-árverésen

2008. január 15. 23:59, Kedd
Az elektronikus árverés bevezetésével az idén várhatóan megduplázódik az ingó vagyontárgyakból származó bevétel. Az elektronikus rendszer mellett az adóhatóság a hagyományos értékesítéseknél is változtat a módszereken a többletbevétel reményében.

Az árverésre bocsátott ingóságok becsértéke tavaly meghaladta az ötmilliárd forintot, ehhez képest alig több mint 760 millió forintért keltek el a vagyontárgyak - hozzá kell tenni, hogy nem kerül minden ingóság kalapács alá. Elképzelhető ugyanis, hogy az adós mégis ki tudja fizetni a tartozását (vagy elfogadható feltételeket ajánl a részletfizetésre), de az sem ritka, hogy az adós maga keres vevőt. Ezeket az ajánlatokat az adóhatóság az árverés megkezdéséig fogadhatja el. Bár nem kötelező ezt megtenniük, de a végrehajtók általában hajlandók megegyezni az adóssal, hiszen ez a bevétel mégis biztosabb, mint az árverésen remélhető összeg.

Az árveréseken általában a becsérték negyedéért kelnek el az ingóságok - mondta Várszeghi György, az APEH felszámolási és végrehajtási főosztályának vezetője. Az idén ez az arány várhatóan ötvenszázalékos lesz - tette hozzá. Az elektronikus árverés szabályai szerint ugyanis csak az az árverés lesz érvényes, ahol a legmagasabb ajánlati ár a becsérték ötven százalékát eléri. Ez azt jelenti, hogy biztosan többe kerülnek majd a vagyontárgyak, ugyanakkor az adóhatóság mégsem tart attól, hogy érdektelenségbe fullad az árverés. Az ingóságokhoz még így is sokkal olcsóbban lehet hozzájutni, mint más fórumokon - magyarázta az főosztályvezető.

Az APEH az idén már négyféle módszerrel juthat bevételhez a lefoglalt vagyonelemek értékesítéséből: hagyományos, illetve elektronikus árveréssel, pályázati értékesítés útján, valamint ha maga az adós gondoskodik vevőről. Utóbbi esetben kikötést jelent, hogy a vevő a becsérték alatt nem juthat hozzá sem az ingatlanokhoz, sem az ingóságokhoz. A pályázatoknál is hasonló volt a helyzet, ám a gyér érdeklődés miatt itt engedményeket tett az idén a jogszabály. Az új szabályok értelmében ingóságok esetében a pályázat érvényes a becsérték ötven százalékát, ingatlanok esetében pedig a 65 százalékát el nem érő ajánlat esetén is - tette hozzá Várszeghi György.

A jelenlegi árverezési gyakorlathoz képest az elektronikus árverés valószínűleg jobb megoldás lesz, mert így kiszűrhető az árveréseket jellemző visszaélés (összebeszélés), s magasabb árat érhet el az adóhatóság - mondta Farkas Gábor, a KPMG szenior menedzsere, aki szerint több licitáló részvétele is várható. A másik dolog, ami szükséges a sikerhez, a megfelelő ingó -portfólió felajánlása, hogy az érdeklődők megszokják, az APEH árverésén is lehet megfelelő ingóságokat vásárolni - tette hozzá a szakember. Amennyiben például több gépjárművet tesznek licitre, akkor ezentúl ha valaki ilyen módon akar vásárolni, a lízingcégek által a lízingből visszavett gépjárműkínálat mellett a jövőben az APEH elektronikus árverési kínálatát is megnézi - példálódzott Farkas Gábor.

Pillanatnyilag négy autó hirdetését lehet megtekinteni az adóhatóság elektronikus árverési oldalán. Az első két árverés egy hét múlva indul és január 30-áig tart. Az APEH szerint árverési vevő lehet bárki, aki regisztrálta magát az ügyfélkapun és az árverés szabályait elfogadja. Az árverés nyolc napig tart, ezalatt bárki licitálhat a járművekre, ezt követően pedig az adóhatóság az öt legmagasabb ajánlatot tevőt írásban is értesíti. Ennek az az oka, hogy amennyiben a legmagasabb ajánlatot tevő mégsem akarná - tudná - megvásárolni az adott vagyonelemet, akkor a második, majd a harmadik léphessen a helyébe. Így az adóhatóság megakadályozhatja, hogy újra ki kelljen írni az árverést. Az árverés nyertese az árverési vételár fejében az illetékes adóigazgatóságnál veheti át az ingóságot.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások