Elonex One - újabb Eee-rivális

Elonex One - újabb Eee-rivális

2008. március 2. 11:20, Vasárnap
Az Elonex elkészült a röviden csak One néven jelzett készülékével, amelynek feladata az Asus Eee PC sikerének megismétlése. A Sony eközben aggasztónak tartja az olcsó fejlesztések gyors elterjedését.

Az Elonex célja egy olyan gép piacra dobása, amely 100 font (35-40 ezer forint) alatti árával gyorsan meghódíthatja a vékony pénztárcájú vásárlók szívét. A jelek szerint ezt sikerült megvalósítaniuk, hiszen a masina már készen áll a megjelenésre, azonban a csekély példányszám azt jelenti, hogy a vásárlók legkorábban a nyár folyamán juthatnak egy-egy készülékhez.

Az Elonex One több színben, fekete, rózsaszín, zöld, fehér, illetve ezüst árnyalatokban lesz kapható, ám az első sorozat alig 200 ezer készülékből áll majd. Ezek felbukkanására júniusig kell várnunk, amikor végre megérkezik az első szállítmány, leghamarabb valószínűleg a brit üzletekbe, lévén a gyártó is a szigetországban székel. A pontos technikai paramétereket is közölték: eszerint 7 hüvelykes, 800x480-as felbontást támogató kijelző, 300 MHz-es LNX Code 8 processzor, 128 MB DDR3-memória, 1 GB SSD-háttértároló, valamint két USB 2.0 csatlakozó található a gépben, ezeket pedig 802.11b/g Wi-FI- és 10/100Mb/s Ethernet-támogatás egészíti majd ki.



Érdekes, hogy a Sony hogyan viszonyul az olcsó gépek felbukkanásához. Mike Abary, a cég IT-termék részlégért felelős alelnöke a napokban úgy nyilatkozott, hogy ez korántsem örvendetes fejlemény, mivel ezek a fejlesztések nem újításokkal hódítanak. "Abban a pillanatban, hogy a vásárlók nem az innovációt vásárolják meg, teljesen hétköznapi, előrelépést nem jelentő készülékekhez jutnak hozzá" - magyarázta az alelnök. Véleménye szerint ez lefelé tartó versenyt indít el, ami pedig mindannyiuk számára negatív következményekkel jár majd.

Az Asustek, az Eee PC sikerei láttán, nyilván nem változtat álláspontján, miszerint az átlag-PC manapság túlságosan és feleslegesen erős. Erre az átlagembernek már nincs igazán szüksége, így nagyon is életképes egy 300-400 dollár közötti készülék, amely a mobilitásra és az alacsony árra helyezi a hangsúlyt. A jelek szerint ezt egyre több gyártó látja így, nemsokára kiderül, hogy a Sony meddig lesz képes ellenállni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások