Lost 4. évad - A döbbenet folytatódik

Lost 4. évad - A döbbenet folytatódik

2008. április 5. 23:02, Szombat
Sokak számára kibírhatatlan volt a szünet, főleg a legutóbbi bombasztikus epizód tükrében, mely még a sorozatot az elején elhagyókat is visszahozta.

Bizony, a Lost - Eltűntek képes volt azon bravúr végrehajtására, mely a hasonlóképpen nem különálló epizódokra bontható sorozatok esetében eleddig nem túl gyakran fordult elő. Ez nem is csoda, hiszen az egymásra épülő történettel bíró szériák általában jó nézettséggel kezdenek, majd szép lassan morzsolódnak le a nézők és csak az igazi rajongók maradjanak meg, miközben kevesen kapcsolódnak be a történet közepén.


A Lost - Eltűntek 4. évadának premierje azonban hatalmasat durrant Amerikában és szinte az egész 3. évadot meghaladó számú néző volt kíváncsi az előző szezon állat leejtő befejezésének további kibontására és a hírek szerint nem is kellett csalódniuk a fanatikusoknak és újoncoknak. Ezt mutatja az is, hogy a két fiatalabb, a műfajban vetélytársként kezelendő sorozat, a 2. évados Hősök, illetve a 3. évados Prison Break népszerűsége a közelébe sem érhet a szigetelők immáron negyedik éve folyó kálváriájának sikeréhez.

A 4. évad, mely az AXN-en vasárnap startol (múlt héten már volt egy formába hozó összefoglaló rész) az RTL Klubra minden bizonnyal csak ősszel érkezik meg, így előbbi csatorna 40-50 ezer kivételezett nézője jóval hamarabb megismerheti az új szereplőket, mint az RTL 4-500 ezer rajongója. (Bár, jegyezzük meg halkan, talán a pár tízezres nézettség cseppet nőni fog, hiszen az AXN most már elér a UPC alapcsomagjára előfizetőkhöz is.)

Szokás szerint új karaktereket is köszönthetünk a szigeten, kiknek szerepéről vétek lenne bármit is elárulni, azonban a 4. évadot tekintve az biztos, hogy Jeremy Davies, Ken Leung és Rebecca Mader állandó szereplőként csatlakozott az eddigiekhez, míg Jeff Fahey vendégszereplőként fog feltűnni az új epizódok zömében. Ezek során már keveredni fognak a flashbackek és flashforwardok és az ígéretek szerint a Sziget egy újabb helyszínének titkáról fog lehullani a lepel, miközben titokzatos jövevények érkeznek eddig megismert hőseink közé. (Azt már hozzá sem kell tenni, hogy a 4. évadban is csökkenni fog a fő- és mellékszereplők hada, jó pár nagy haláleset várható.)

Ezen szezon egyébként az ígéretekkel ellentétben mindössze 13 epizódot fog tartalmazni, ugyanis a sorozat készítői a hollywoodi forgatókönyvírók száz napos sztrájkjának kezdetéig mindössze 8 részt tudtak leforgatni, de a munkabeszüntetés vége még 5 további epizód leforgatását lehetővé tette. Ezen részeknek persze az az ára, hogy az eredetileg 16 részesre tervezett évad cselekményét kissé sűríteni kell és pár mellékszálat ki kell hagyni, de Carlton Cuse és Damon Lindelof ígérete szerint ezen történések sem vesznek el, maximum átalakulnak és a 2009-re várható 5. évadban majd előkerülnek. (Sőt, a maradék 3 részt sem kell félteni, hiszen a csonka 4. évadnak köszönhetően az 5-6. etap összesen 35 epizódból fog állni.)

Tehát 4. évad az AXN-en április 6-án, a szokásos időpontban, vasárnap este 9-től, ismétlés péntekenként ugyancsak 21.00-tól

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások