Videokamerák kerülhetnek az osztrák iskolákba is

Videokamerák kerülhetnek az osztrák iskolákba is

2008. április 12. 09:23, Szombat
A metrók és a lakónegyedek után ezúttal az oktatási intézményekben szerelne fel videokamerákat Bécs városa.

A tervek szerint egyelőre tíz iskolában helyeznének el kamerákat. A készülékek felszerelését maguk az intézmények kérték és javaslataikat véleményezésre elküldték az Osztrák Adatvédelmi Bizottságnak (DSK) is. Az iskolák elsősorban a bűnözés terjedésével indokolták a kérésüket. Az igazgatók szerint például szinte mindennapossá váltak a lopások.

Az üggyel kapcsolatban Waltraut Kotschy, a DSK munkatársa elmondta, hogy az intézmények vezetőinek, valamint Bécs iskolai tanácsának és a bizottság tagjainak együtt kellene megbeszélniük és értékelniük a kialakult helyzetet és közösen kellene kidolgozniuk megoldási javaslatokat.

Kotschy szerint csak azután lehet elgondolkozni a videokamerák felszerelésén, hogy ha ez megtörtént, illetve továbbra is nő az iskolákban elkövetett bűncselekmények száma és ezeket dokumentálják is. Egy igazgató vagy szülői közösség kérése a készülékek telepítéséhez ugyanis túl kevés.

Mint ismeretes, az Osztrák Adatvédelmi Bizottságnak nem ez az első kamerákkal kapcsolatos ügye. A testület idén februárban engedélyezte, hogy a bécsi lakóházakban rendszeresen megfigyeljék a garázsokat, a lifteket és a szeméttárolókat és nemrég meg is kezdték az eszközök elhelyezését.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások