Kötelesek kiszűrni a hamisítványokat az aukciós portálok

Kötelesek kiszűrni a hamisítványokat az aukciós portálok

2008. május 2. 20:35, Péntek
A Német Legfelsőbb Bíróság ítélete értelmében az eBay, a Ricardo és más hasonló oldalak kötelesek megakadályozni, hogy a felhasználók hamisítványokat áruljanak.

A Ricardo aukciós honlap ellen a ROLEX cég indított pert, mivel arra lettek figyelmesek, hogy ismeretlenek több alkalommal is hamis órákat árultak. A hosszúra nyúlt ügy végére a Német Legfelsőbb Bíróság tett pontot, ugyanis az I ZR 73/05 számú ítéletében kimondta, hogy az aukciós portálok működtetőit is felelősség terheli a felhasználók által eladásra kínált hamis termékek miatt.

A jövőben a Ricardo, az eBay és a többi oldal köteles minden technikai lehetőséget megragadni a hamisítványok felderítésére és kiszűrésére, illetve a hamis termékek rendszerbe kerülésének, vagyis a márkanév megsértésének megakadályozására. A bíróság kimondta, a Ricardo üzemeltetői pontosan tudták,hogy valaki vagy valakik hamis órákat árultak, ennek ellenére nem tettek semmit a további jogsértések megakadályozására. A jövőben az aukciós portálok kötelesek a márkanevek tulajdonosainak első jelzésére haladéktalanul intézkedni és mindent elkövetni a hamisítványok eltávolítására. A döntés mindenképpen precedens értékű és akár a további, a webes tartalmak ellenőrzésére vonatkozó ügyek végkimenetelére is hatással lehet.

A Német Legfelsőbb Bíróság már hasonló ítéletet hozott 2004-ben és 2007-ben is, akkor az eBayt marasztalta el amiatt, mert az oldalon ismeretlenek több esetben is hamis ROLEX-órákat árultak. Akkor már kötelezték a vállalatot, hogy tegyen meg mindent a hasonló esetek elkerülésére. Korábban, szintén hamisítványok miatt két nagy francia luxuscikkgyártó, a Louis Vuitton és a Tiffany is beperelte az eBayt. A kereseteket Franciaországban nyújtották be, ahol igen komolyan veszik a luxusipar hírnevét. Az aukciós portál egyébként tavaly január óta Németországban egy 100 fős egységet foglalkoztat, amelynek feladata, hogy a nap 24 órájában és az év minden napján illegális tartalmú hirdetések és hamisítványok után kutasson.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások