Ausztria: a szülő nem felel a gyerek fájlcserélése miatt

Ausztria: a szülő nem felel a gyerek fájlcserélése miatt

2008. június 24. 16:04, Kedd
Az osztrák Legfelsőbb Bíróság (OGH) jogerősen is elutasította az LSG helyi szerzői jogi társaság keresetét egy édesapa ellen. A szervezetnek kell kifizetnie a perköltségeket is.

Az LSG azt szerette volna elérni, hogy a szülőt vonják felelősségre a fiatalkorú lánya által elkövetett zenei feltöltésekért. Kiderült, hogy a lány az apja tudta nélkül telepítette fel a LimeWire nevű P2P-programot, majd 2006. november 11-én összesen 1627 dalt töltött le a világhálóról osztott vissza, azaz kínált letöltésre. A legtöbb alkotás az LSG által képviselt művészek zeneszáma volt. A szervezet feljelentette, majd a bécsi tartományi bíróságon be is perelte a férfit, a testület azonban később beszüntette az eljárást.

Az LSG azonban nem adta fel, megszerezte az apa személyes adatait és 2007 januárjában levelet írt neki, amelyben a dalok és a szoftver törlését, valamint kártérítés kifizetését követelte. Mivel a szülő az adott napon külföldön volt, így csak a 17 éves lánya lehetett az elkövető. A szerzői jogvédők nem fogadták el az apa elutasító válaszát és ismét beperelték, ezúttal az innsbrucki tartományi bíróságon. A testület azt állapította meg, hogy a férfi nem bátorította vagy támogatta a lányát a letöltéseknél, azonban mivel az okozott kár meghaladta a 20 000 eurót, átutalta az ügyet az osztrák Legfelsőbb Bírósághoz, amely most hirdetett ítéletet az ügyben.

Az OGH Az. 4 Ob 194/07v számú határozata szerint önmagában azzal, hogy az apa számítógépet biztosított a lányának, az még nem jelenti azt, hogy tudta is hogy ő mire fogja használni. Ráadásul senki sem kötelezte, kötelezhette arra, hogy ellenőrizze gyermeke online tevékenységét. Vagyis a szülő nem felelős a lánya tetteiért. Az OGH megtagadta azt a kérést is, hogy a lányt tiltsák el az internettől, mivel nem áll fenn a bűnismétlés elkövetésének veszélye.

"A döntés nem menlevél. A konkrét bizonyítékok megléte esetén továbbra is lehetnek felelősségre vonások. Médiapedagógiai szempontból ráadásul azért is vitatható az ítélet, mert azt mondja a szülőknek: jobb nem odanézni, ha a gyermekeik interneteznek" - reagált a határozatra Franz Medwenitsch, az IFPI Austria ügyvezető igazgatója.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások