Telt ház a Hajógyári-szigeten

Telt ház a Hajógyári-szigeten

2008. augusztus 17. 20:05, Vasárnap
Megtelt vasárnapra virradóra a Hajógyári-sziget - a Sziget Fesztiválon immár 70 ezer ember szórakozik, a bejáratra pedig kiakasztották a "Megtelt" táblát.

A fesztivál befogadóképességét az idén emelték meg 65 ezerről 70 ezer főre. A hétfő óta tartó fesztiválon ez az első éjszaka, hogy egyszerre 70 ezren vettek részt, azaz telt ház mellett zajlott a 76 hektáros területen zajló rendezvény. A korábbi, csütörtökre virradóra felállított részvételi rekord 68 ezer fő volt.

A zárónap előtt a nulladik nappal együtt 325 ezren váltottak jegyet a multikulturális rendezvényforgatagra, ami azt jelenti, hogy amikor a hivatalosan két nappal megkurtított (igaz viszont, hogy előzetesen két programmal mégiscsak egyhetes) fesztivál hajnalban a hagyományos Sziámi-koncerttel véget ér, már egy átlagos, 50 ezres zárónapi létszám is elegendő lehet ahhoz, hogy megdőljön a tavalyi látogatószám.

Ami a hivatalos program előtti látogatószámot illeti: a -1. napon 50 ezer nézőt vonzott a Magyar Dal Napja, a nulladik napon pedig az Iron Maiden 57 ezres nézőközönség előtt játszott. Az eseményt elkerülte a péntekre várt vihar (vélhetően azért az égiháború lehetősége többeket távol tartott), és csak a már említett Maiden, valamint a szombati R.E.M. koncerten tűnt nagyon zsúfoltnak a színpad előtti tér. A rendezvény idei költségvetése 2,65 milliárd forint volt, megegyezett a tavalyi büdzsével.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások