A Samsung 5 évet ad a Blu-ray formátumnak

A Samsung 5 évet ad a Blu-ray formátumnak

2008. szeptember 7. 16:59, Vasárnap
Azt még a Sony is elismeri, hogy a Blu-ray lesz az utolsó optikai szabvány, azzal azonban minden bizonnyal nem értenek egyet, hogy a formátumnak mindössze néhány éve van hátra - márpedig a Samsung éppen erre számít.

Andy Griffiths, a dél-koreai gyártó brit fogyasztói elektronikai részlegének vezetője egy helyi lapnak elmondta, hogy ők további öt évre számítanak, amely alatt a formátum egyeduralma kiteljesedik, majd pedig fokozatosan eltűnik, hogy átadja helyét az új generációnak. Ez lehet egyfelől a szupergyors internetes letöltések korszaka, vagy egy teljesen új fizikai formátum - a Samsung nem akarja kivárni az elavulást, inkább elébe megy a változásoknak.


Az OLED a laptopokon is hódíhat

"2012-re valódi HD világgal állunk majd szemben: a televíziótól a hordozható kamerákig minden eszköz támogatja majd a nagy felbontású tartalmakat, és ebben mi is szeretnénk részesülni minden lehetséges irányból" - magyarázta az igazgató. Véleménye szerint az utód a legnagyobb valószínűséggel a streaming technológiák együttese lesz, amelyek az internet terjedésével és a letöltési sebességek növekedésével minden korábbinál nagyobb szerepet követelnek majd maguknak. Ennek eredményeként az elkövetkező 4-5 évben a fizikai tárolók lassan átadják majd helyüket az új megoldásoknak.

A Samsung a maga részéről az OLED felé kacsingat, amely lehetővé teszi az eddiginél vékonyabb és kedvezőbb képmegjelenítési mutatókkal bíró monitorok felbukkanását. Bár jelenleg a gyártási költségek megakadályozzák a nagyobb méretű kijelzők sorozatgyártásának beindítását, erre az elkövetkező 1-2 évben sor kerülhet, a cég pedig nyilván ezen készülékeket ötvözné a letöltésekkel, egyre inkább a televízió felé fordulva az asztali lejátszók helyett. Ezzel ők maguk is hozzájárulhatnak a Blu-ray elmúlásához, ám ezt valószínűleg büszkén vállalják majd, ha valóban bejön a számítás.

Számos elemző véli úgy, hogy a HD DVD és a Blu-ray versenye alaposan betett a fizikai formátumoknak és gyakorlatilag felgyorsította azok leváltását - amennyiben az év elején lezárult harc valóban helyrehozhatatlan károkat okozott minden versenyzőnek, ez komoly tanulsággal szolgálhat mindkét tábor számára.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások