Windows 7 előzetes a torrentoldalakon

Windows 7 előzetes a torrentoldalakon

2008. november 4. 00:12, Kedd
Röviddel a PDC 2008 konferenciát követően az új operációs rendszer rendezvényen használt előzetese felbukkant a népszerű torrentoldalakon, felhasználók tízezreinek figyelmét keltve fel - elemzők a béta korai jellegére figyelmeztetnek.

A múlt héten mi is részletesen beszámoltunk a Windows 7 első nyilvános szerepléséről, amelyet már hónapok óta vártak az újdonságokra kiéhezett felhasználók és a Vistában többnyire csalódott vállalatok. A Microsoft ezúttal úgy döntött, hogy a bemutató résztvevői között a stabil előzetessel ellátott laptopokat osztanak ki, ezzel is demonstrálva a fejlesztés megfelelő ütemű előrehaladását. Az M3 verzió jól szerepelt a rendezvény alatt, a legtöbben egyetértettek abban, hogy az operációs rendszer gyorsabbnak, stabilabbnak és kényelmesebbnek tűnik a Vistához képest - mások hozzátették, hogy a Windows 7 pontosan ez, vagyis egy tökéletesített Vista.

Az már nem jelent nagy meglepetést, hogy mindössze napokkal az ismertetőt követően felbukkantak az első példányok a népszerű torrentportálokon. A Pirate Bay és a Mininova oldalán felhasználók ezrei osztják meg, még többen töltik le éppen a bemutatón is szerepelt előzetes verziót (32 és 64 bites változatban), amely azonban nem a legfrissebb, tekintettel arra, hogy a szoftvercég inkább a stabilabb példányt vitte magával a rendezvényre. A 32 bites telepítő mérete 2,72 GB, a 64 bites változat pedig 3,36 GB-ot nyom ISO-fájlként. A beszámolók szerint a legtöbb ismertetett újítás megtalálható a szoftverben, ám néhány funkció (így a Taskbar helyére lépő Superbar) hiányzik a megosztott példányokból, vagy egyszerűen le van tiltva.


A felhasználók egy része hozzászólásaiban jelzi, hogy mindennapos használatra szánja az előzetest, ezzel kapcsolatban azonban többen arra hívják fel a figyelmet, hogy a béta fázis előtti verzió számos hibát tartalmazhat, így semmiképpen nem ajánlott elsődleges operációs rendszernek - arról nem is beszélve, hogy Redmond valószínűleg nem nézi majd tétlenül a fájlcserélő platformokon terjesztett példányok széleskörű használatát. A szoftvercég egyelőre nem lépett az ügyben, a torrentoldalakon továbbra is megtalálhatók a kérdéses fájlok, bár nyilván nem lesz könnyű dolguk a p2p fenegyereke címet kiérdemlő Pirate Bay csapatával, ha esetleg komoly lépésekre készülnek.

Az előzetes tehát (egyelőre) szabadon letölthető, így mindenki kielégítheti kíváncsiságát. Érdemes megjegyezni, hogy a hivatalos bemutatón és Redmondban látogatást tévő elemzők és vállalati vezetők általában elégedettek a szoftverrel, így úgy tűnik, hogy a Microsoft magára talált és sikerült egy egész jónak minősülő operációs rendszerrel előállniuk - ideje volt már.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások