AMD: elkészültek a 45 nanométeres Opteronok

AMD: elkészültek a 45 nanométeres Opteronok

2008. november 13. 18:48, Csütörtök
Az AMD végre bemutatta saját 45 nm-es generációjának első példányait. A drezdai üzemekben eközben már a 32 nm-es csíkszélesség alkalmazására készülnek, a grafikus chipeknél pedig közelítenek az nVidiához.

A cég által közzétett hivatalos bejelentésből kiderül, hogy elkészültek az első 45 nanométeren gyártott Opteron chipek, ezzel pedig az AMD is megkezdte a generációváltást. Erre igencsak nagy szükség volt, hiszen az Intel már javában terjeszti saját megoldásait, nagyobb kapacitására és biztos anyagi háttérre támaszkodva megelőzve riválisát. Az AMD azonban nem hagyja magát - lássuk, mit is nevez a cég a jelenlegi legjobb választásnak a szerverek szegmensében.

A csíkszélesség leszorítása két fontos területen jelent előrelépést: egyrészt sikerül némileg leszorítani a fogyasztást, másrészt pedig lehetőség kínálkozik a fogyasztás-teljesítmény mutatók javítására. Az AMD mindkét szempontot illetően magabiztosnak tűnik: az új Opteronok 75 wattos étvággyal érkeznek, órajelük 2,3 és 2,7 GHz között mozog, harmadszintű gyorsítótáruk immár 6 MB-os, a beépített memóriavezérlő pedig továbbra is a 800 MHz-es DDR2 modulokat támogatja. A cég szerint a mostani debütálás legalább olyan fontos, mint az első ikermagos x86 szerverchipek négy évvel ezelőtti bemutatkozása - meglátjuk, hogy a 377 és 2149 dollár közötti áron megjelenő chipekre milyen igény mutatkozik majd.


Az asztali vonalon a tervek szerint 2009 első negyedében érkeznek majd az első példányok, a bemutató alatt pedig elhangzott a Phenom II név - nagy valószínűséggel ezt a nevet kapják majd a Dragon család tagjai. A héten azonban egy másik sajtótájékoztatóra is sor került, mégpedig Münchenben, ahol elhangzott, hogy a drezdai Fab36 és Fab38 (az egykori Fab30) immár a 32 nanométeres generáció megjelenésére készül fel. Ez a két gyártósor a szétválás eredményeként létrejövő új cég részeként dolgozik majd tovább a jövőben, az Advanced Technology Investment Company (ATIC) többségi tulajdonába kerülő leány pedig elsősorban az AMD-nek gyárt majd központi processzorokat és grafikus chipeket. Jelenleg a 45 nm-es csíkszélesség tömeges alkalmazására állítják át az üzemeket, jövő év végére azonban készen akarnak állni az újabb generáció fogadására.

A Jon Peddie Research (JPR) ezalatt a grafikus kártyák piacán mérte fel az aktuális helyzetet és azt találta, hogy az AMD/ATI feljövőben van, nyilván a Radeon HD 4000 család sikereinek köszönhetően. A teljes GPU piacot tekintve ugyan még mindig jelentős a különbség a három gyártó között, a különálló grafikus kártyáknál azonban az AMD immár 40 százalékot birtokol, 5 százalékot javítva a korábbi negyedévben elért eredményén.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások