Nem védheti le a Microsoft az előfizetős PC ötletét

Nem védheti le a Microsoft az előfizetős PC ötletét

2009. január 4. 14:13, Vasárnap
Az amerikai szabadalmi hivatal a friss hírek szerint visszautasította a szoftvercég beadványát, amellyel utóbbi az előfizetéses alapon beszerezhető személyi számítógépek rendszerét szerette volna szabadalmaztatni.

A beszámolóból kiderül, hogy a szabadalmi hivatal még az eredeti beadvány nyilvánosságra kerülése előtt küldte el válaszát Redmondba, amelyben kifejtették kifogásaikat a dokumentummal kapcsolatban. Ebben felrótták a Microsoftnak bizonyos technikai kifejezések gyakori (és helytelen) használatát, valamint a beadvány tartalmát.

Utóbbi esetében az volt a legfőbb kifogás, hogy az anyag szinte teljes egészében olyan megoldásokkal foglalkozik, amelyeket már jóval korábban levédettek, így felhasználásuk finoman szólva is kérdéses lenne. Redmond számára ez természetesen azt jelenti, hogy egyelőre le kell mondaniuk az előfizetéses PC-k ötletének szabadalmaztatásáról, vagyis elméletileg nyitva áll a kapu mások előtt a hasonló platformok kidolgozását illetően. Arról egyelőre nem érkezett hír, hogy egyéb vállalatok is ezen gondolkodnának, így az ötlet jelenleg parlagon hever.

Arról a napokban mi is beszámoltunk, hogy a karácsony alatt napvilágot látott beadvány milyen rendszer kiépítését eredményezné. Az előfizetéses alapon beszerezhető személyi számítógépeket kedvező induló áron vásárolhatnánk meg, további használatuk díja pedig az igénybevétel hosszán és annak mértékén alapulna. A szoftvercég azt elismeri, hogy bizonyos esetekben ezzel egy idő után többet fizetnénk ki, mint a hagyományos értékesítési modellnél, ám szerintük ez mind a forgalmazóknak, mind pedig a vásárlóknak megérné.

Azt nem tudni, hogy a Microsoft milyen további lépéseket tervez az ügyben - nyilván nem fogják válasz nélkül hagyni a visszautasítást.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások