Need for Speed: Undercover

Persze az új kihívások sem hiányozhatnak a repertoárból, ilyen pl. a jól előre beharangozott Highway Battle, melyben az autópályán száguldozva kell 300 métert rávernünk az ellenfelünkre, vagy a visszaszámláló letelte előtt az első helyen kell állnunk, miközben kerülgetjük a passzív járműveket. Sajnos az MI itt is beleszól a szórakozásunkba. Néha úgy tűnik, mintha magunk után vontatnánk, bármilyen jól is vezetünk, néha gyerekes hibákat vét és nekünk már csak csigalassúsággal kell bedöcögnünk a célba.

Emlékszünk még az Underground 2 azon versenyeire, amikor a városban bóklászó sporttársakat fényszórónk villantásával hívtunk ki egy privát futamra? Az egy-egy elleni spontán akciókat önálló játékmódként üdvözölhetjük. Az elől haladó diktálja a tempót és az irányt, a hátul kullogó pedig azon lesz, hogy lehagyja, minekután máris ő dominál. Néha a szalonból kell ellopnunk egy járgányt, amit megadott időn belül kell leszállítanunk egy bizonyos pontra, lehetőleg sértetlenül, miközben a rend derék őrei a nyomunkban loholnak. Mivel magunk is kopók volnánk, így a bűnüldözésben is szerepet kell vállalnunk, azáltal, hogy minden eszközzel leamortizáljuk a célszemély autóját.

Nem volt titok, hogy a játék fejlesztésénél a Szállító című filmet is alapul vették, s ez egy külön módban is helyet kapott: feladat az, hogy egy ismeretlen tárgyat leszállítsunk a másodpercmutató fenyegető visszaszámlálása mellett. Igazából az új elfoglaltságok sem kimondottan újdonságok, hiszen ezek más típusú kivetülését már korábban is láthattuk, nem beszélve arról, hogy lényegében a Time Trial különböző variációiról van szó.


A rendőrök beleszólásai ténykedéseinkbe lényegében olyanok, mintha ott sem lennének. Kapunk is yardot a nyakunkba, meg nem is. Ha a helyzet úgy hozza, már nem csak versenyzőtársaink fenyegetését kell lenyelnünk, hanem a rendőrökét is - főleg egy lopott verda esetében. Intelligenciájuk az igéretekkel ellentétben lényegesen nem fejlődött a Most Wanted óta, ugyanúgy kihívás nélkül rázzuk le őket, mint korábban. Sőt talán még könnyebben, hiszen pár perc alatt kereket oldhatunk, csupán a környezeti csapdákat és az időlassítást kell bőszen bevetnünk. Semmilyen dinamikus fondorlattal nem találkoztam velük kapcsolatban, és érthetetlenül állok azzal szemben is, hogy egy terepjáróval könnyedén elém férkőznek, de egy sportkocsival soha. Rövidek és jellegtelenek ezek a macska-egér játékok, pedig nagyobb potenciál rejtőzött bennük.

Az irányítás inkább megmosolyogtató, mint szabad kezet adó. Tény, hogy a Heroic Driving Engine segítségével a látványos pördülések és hirtelen irányváltozások könnyedén kivitelezhetőek, a fizika teljes porba tiprásával. Akadály nincs, sem lámpaoszlop, sem a lajhár módjára közlekedő forgalom. A gépszörnyek terelgetése semmilyen nehézségbe nem ütközik, nevetségesen egyszerű, mintha sínen autóznánk. Jól mutat, ahogy 200-on felül vesszük a kanyarokat, a fék nélkülözésével - ám mindez irreálisan hat a szimuláció kedvelőinek és a valós menetteljesítményekre érzékenyeknek. Megkockázhatom, hogy a Pro Street e szempontból jobban domborított, pláne a törésmodellt tekintve.

Az Undercoverben frontális ütközéseknél is lepattanunk mindenről. A kasztni ugyan kopik és hébe-hóba horpad is. A visszapillantó tükrők, és nagy ritkán a motorháztetők is leválnak, de az mindenképpen gyalázatos, hogy a sérülések egyáltalán nincsenek kihatással az autók menetteljesítményére. Talán amiatt, hogy ne vonja el semmi a figyelmünket a vezetésről? Pont az ellenkezőjét érték el: egyáltalán nem érezzük azt, hogy vigyáznunk kellene a járgányainkra, mivel semmilyen kárunk nem származik az ütközésektől.


A tuning sem kínál lehetőséget a korlátlan szöszmötölésre, érezhető, hogy az alakítgatások változatossága erősen visszaesett. Az Undercover három géposztályba sorolja a verdákat: amerikai izomautók, európai egzotikumok és japán tuninggépek. Ezekre egyenként három, teljesítményt javító csomagot vásárolhatunk: az utcai, a verseny és a professzionális kiteket. Jól elkülönül a kontraszt ezek között is, hiszen választhatunk, hogy inkább az erőre és a sebességre koncentrálunk, avagy a kezelhetőséget javító változattal szereljük fel a négykerekűt.

Persze nem kötelező kész csomagot vásárolni: kevés pénzből alkatrészenként is hozzáfoghatunk a buherának. Nem egy tartalmas elfoglaltság annak tükrében, hogy sűrűn váltogatjuk járműveinket. Az optikai tuning területén is kimerül az Autosclupt pár csúszkában. A festéseknek és matricázásoknak szintén nem sok a haszna, előbbiek viszont csökkentik a körözöttségi szintünket. Ugyan kísérletezhetünk a tapadáson és a felfüggesztésen való finomhangoláson, de a túlontúl egyszerű irányításnak köszönhetően nincs értelme adott versenytípusra külön beállításokat végezni.

A megszokott kör- és sprintversenyes multiplayer összecsapásokon felül az igazi csemege a rabló-pandúr mód, melyben a rosszfiúknak egy pénzzel teli táskát kell leszállítaniuk egy megadott helyre, a zsernyákok pedig minden erőfeszítésükkel azon lesznek, hogy ezt megakadályozzák. A kör végén aztán fordul a kocka és a szerepek felcserélődnek. A Cost of State-ben az egyedüli cél az, hogy minél nagyobb kárt okozzunk a környezetben és más versenyzőkben, hasonlóan a Burnoutban tapasztalt tomboláshoz. Mindez a fékevesztett száguldás és törés-zúzás - az Undercover legpotenciálisabb többjátékos módja, talán még a single-t is lepipálja hangulatban.