2010-re csúszik a DDR3 elterjedése

2010-re csúszik a DDR3 elterjedése

2009. január 16. 19:13, Péntek
Az Intel a Core i7 család eddigi eredményei láttán, az AMD pedig technikai gondok miatt halasztja jövőre a kizárólag az új szabványt támogató fejlesztéseit. Mindkét cég újabb alacsony fogyasztású chipekkel készül.

Tajvani források számoltak be arról, hogy a két rivális csak jövőre tervezi piacra dobni a kizárólag a DDR3 szabványt támogató termékeit. Korábban ugyan még 2009-es debütálásról szóltak a tervek, ám ez a közelmúltban megváltozott, a két processzorgyártó pedig most úgy gondolja, hogy ráérnek jövőre elindítani az igazi rohamot.

Az Intel esetében a Core i7 processzorok és X58 alaplapok eddigi szereplése keltett csalódást, a vásárlói igények ugyanis a kívánt szint alatt maradtak. A cég ennek láttán úgy döntött, hogy az 5-ös sorozatú chipkészleteket csak 2010-ben mutatja be, idén ugyanis immár nem várható a DDR3 gyors ütemű elterjedése, ezzel együtt pedig a forgalom megugrása. Ezzel egy időben az AMD-nek komoly gondjai vannak a Socket AM3 foglalatba illeszkedő processzorok vezérlőjével, elsősorban kompatibilitási és stabilitási szempontból, ennek következtében pedig ők is csak 2010-ben indítják útjára a kizárólag a DDR3 memóriát támogató fejlesztéseiket.

Időközben az AMD szóvivője egy interjúban elárulta, hogy a Congo platform (Neo chipekkel,  AMD RS780M + SB710 chipkészlettel, DirectX 10-et támogató Radeon grafikus vezérlővel, valamint ATI Avivo HD motorral) még idén debütálni fog. Az első, kifejezetten vékony és könnyű noteszgépekbe szánt processzor a Neo MV-40 (1,6 GHz, 512 kB másodszintű gyorsítótár), valamint a Sempron 210U (1,5 GHz, 256 kB L2 cache) lesz egységes, 15 wattos fogyasztással, míg a Sempron 200U (1 GHz, 256 L2 cache) mindössze 8 wattot igényel majd. Mindhárom chip 65 nanométeres gyártástechnológiával készül, így bőven van még tartalék a technológiában.

Ami az Intel terveit illeti, itt a már egyes netbookokban felbukkant Atom N280 chip jelent újdonságot. Ennek órajele 1,66 GHz, FSB-je 667 MHz, a GN40 jelzésű chipkészlettel pedig 60-65 dollárba kerül majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások