Már Gauss is kereste a kapcsolatot az idegenekkel

A vágy, hogy felvegyük a kapcsolatot más bolygók intelligens lényeivel sokkal régebbre nyúlik vissza mint az UFO-őrület és a SETI mozgalom. Számos 19. századi tudós elmélkedett a marsiak és Vénusz lakókkal való kommunikáció lehetőségén.

Ezek a korai próbálkozások, melyek nem kevesebb, mint 150 évvel előzték meg az 1974-es első földönkívülieknek küldött üzenetet, vizuális jeleken alapultak, mivel a rádió feltalálására még évtizedeket kellett várni. A különböző korok bolygóközi kommunikációs ötletei jellemzően az éppen elérhető technikákon alapultak, legyen az lámpás, rádió vagy éppen lézer. "Az ember azzal próbálkozik, ami éppen a rendelkezésére áll" - tette hozzá Steven Dick, a NASA vezető történésze.

Több mint kétezer évvel ezelőtt az ősi görögök már fontolóra vették az élet létezését más bolygókon, az elképzelés azonban igazán a kopernikuszi forradalom után kezdett szárnyalni. "Amint felismerték, hogy minden bolygó a Nap körül kering, nem volt túl nehéz megszülni a gondolatot, hogy más bolygók is lehetnek a Földhöz hasonlatosak" - mondta Dick. Galilei, Kepler és még sokan mások számoltak a bolygók lakhatóságával, igaz csak óvatosan, nehogy magukra haragítsák az egyházat - tanulva Kopernikusz példájából. "Az elv a 17. században bontakozott ki a "világok sokasága" vitában, azonban elég kétséges maradt" - mondta Dick, aki számos könyvet publikált a témában.

A földönkívüli élet egyik legelkötelezettebb szószólója Bernard le Bovier de Fontenelle volt, aki 1686-ban írta meg "Beszélgetések a világok sokaságáról" című művét. Az érdeklődés ellenére nem található feljegyzés arról, hogyan találhatnánk rá vagy léphetnénk kapcsolatba ezekkel a potenciális idegenekkel. Ilyen utalásokat, leírásokat csak egy évszázaddal később találunk. Ezekről Florence Raulin-Cerceau a párizsi Alexandre Koyre Központ munkatársa ad átfogó képet a Pour la Science folyóiratban.

"A 19. század elején feltalálók egy 'égi távírót' álmodtak meg, amivel kommunikálhatnánk a Naprendszer bolygóinak feltételezett lakóival" - írja Raulin-Cerceau. Az említett feltalálók között az első Carl Friedrich Gauss, a német matematikus volt. Az 1820-as évek napvilágot látott tervében a bolygók felé tükrözte volna a napfényt találmányával, a heliotróppal, ezzel hívva fel a szomszédos bolygó lakóinak figyelmét az emberiségre. Szintén Gauss nevéhez fűződik egy hatalmas háromszög kimetszése a szibériai erdőségekből, ami helyére búzát vettetett volna.

"Mérete és színbeli eltérése következtében a Holdról vagy a Marsról is látható lett volna az objektum, geometriai alakja miatt pedig csak szándékos alkotásként lehetett volna értelmezni" - írta Raulin-Cerceau. Húsz évvel később egy csillagász, Joseph von Littrow hasonló ötlettel állt elő, melynek lényege az lett volna, hogy egy 30 kilométer széles köralakú csatornába petróleumot öntsenek, ami éjjel meggyújtva a jelenlétünket jelezte volna.

A 19. század második felében már realisztikusabb javaslatok láttak napvilágot. 1869-ben Charles Cros francia felfedező és költő egy parabola tükörrel fókuszálta volna elektromos lámpák fényét a Mars és a Vénusz irányába. Számításai szerint a fény ki és bekapcsolásával üzeneteket is kódolhattak volna, ez már valóban egy égi távíró lehetett volna. "Cros elfogadta, hogy a bolygók lakói nem képesek válaszolni, de ennek ellenére meggyőződéssel állította, hogy a 'bolygók örök elszigeteltsége leküzdhető" - taglalja Raulin-Cerceau.

Egy fény alapú "morze kód" a brit statisztikus Francis Galtonban is felmerült 1896-ban. Még azt is feltételezte, hogy a marslakók nem ugyanazt a tízes számrendszert alkalmazzák mint mi, mivel feltehetőleg nem tíz ujjuk van. Nagyjából ugyanebben az időben A. Mercier, a Francia Csillagászati Társaság tagja is előállt tervével, ő francia lévén az Eiffel-tornyon helyezett volna el tükröket, a napfényt a Mars felé irányítva. Volt egy ennél érdekesebb és újszerűbb elképzelése is, mely szerint a Holdat egy hatalmas képernyőként használhattuk volna fénysugarakat vetítve rá.

Vajon az idegenek láthatták volna ezeket a korai próbálkozásokat? "Ez attól függ, hogy a marsiak mennyi pénzt fektetnek a távcsövek fejlesztésébe" - válaszolt tréfásan Seth Shostak, akinek neve egybeforrt a SETI Intézettel. Ma a rádiót tartják a földönkívüli kommunikáció egyik legvalószínűbb eszközének. A rádióhullámokat sokkal kevésbé befolyásolja a kozmikus por, mint a látható fényt.

A rádiózás két úttörője is érdeklődött a bolygóközi rádiókommunikáció iránt. 1901-ben Nicola Tesla egy furcsa, szerinte marsi jel vételéről számolt be, amit Colorado Springsben felállított hatalmas adótornyával fogott be. Tizenkilenc évvel később Guigelmo Marconi beszélt a sajtónak rádiókibocsátások észleléseiről, melyek a világűrből érkezőnek tűntek. Ennek ellenére jó néhány évet, évtizedet kellett várni a rádió alapú intelligens élet keresésére, röviden SETI-re.


Az 1920-as évek végén még mindig sokan, köztük Albert Einstein is praktikusabbnak tartotta a vizuális alapú kommunikációt, mivel az akkori rádióadók még nem voltak képesek a sugár fókuszálására egy távoli bolygóra. Ezen felül a tudósok fokozatosan felismerték, hogy a Mars nem alkalmas az élet számára, ami azt jelentette, hogy a feltételezett földönkívülieket sokkal távolabbi régiókban kell keresni, ami végképp esélytelennek tűnt. "Reménytelennek tűnt, hogy más naprendszerekből üzeneteket fogjunk, ezért az emberek fokozatosan lemondtak az egész kutatásról" - magyarázta Shostak.

Egészen 1959-ig kellett várni, hogy komolyan vegyék a rádió alapú SETI-t. Ebben az évben Giuseppe Cocconi és Philip Morrison bebizonyította, hogy a rendelkezésre álló radar-adóállomások már elég erősek ahhoz, hogy több fényévnyi távolságokba is jeleket küldjenek. "Ha mi képesek vagyunk rá, akkor talán az idegenek is" - mondta Shostak. A rákövetkező évben Frank Drake végrehajtotta az Ozma projektet, az első rádiós égbolt-letapogatást az intelligens élet jelei után. Végül 1974-ben - másfél évszázaddal Gauss után - Drake elküldte az első valódi SETI üzenetet az Arecibo rádióteleszkóppal. A tudósok mind a mai napig várják a választ.