Ingyen is hozzájuthatunk majd a Windows 7-hez

Ingyen is hozzájuthatunk majd a Windows 7-hez

2009. február 15. 16:48, Vasárnap
Részletek jelentek meg az interneten arról, hogy a Vistát használók mely csoportjai juthatnak majd hozzá az új operációs rendszerhez ingyen, avagy minimális összegért. A Windows 7 még idén elkészülhet.

Emlékezhetünk arra, hogy az első hírek felbukkanásától kezdve kérdéses volt a megjelenés éve, egyes források rögtön 2009-et emlegettek, mások viszont kitartottak amellett, hogy erre 2010 előtt semmiképpen sem kerül majd sor. A vita alapja a Microsoft korábbi kijelentése, miszerint a Vista elérhetővé válása után pontosan három évvel érkezik majd az utód, ami azért zavarhatja össze az érdeklődőket, mert a nagyvállalatoknak, illetve az otthoni felhasználóknak szánt változatok 3 hónapos eltéréssel futottak be 2006 őszén, illetve 2007 elején.

Most azonban a Cnet kínai forrásokra hivatkozva arról ír, hogy még idén biztosan elkészül a szoftver, jóllehet a januári CES alatt Bill Veghte alelnök is megjegyezte, hogy a 2010-re történő csúszás még mindig bekövetkezhet. A jelek szerint azonban erre mégsem kerül sor, hiszen a szoftvercég partnerei szerint minden a tervezettnek megfelelően halad, az útitervben egyelőre nincsenek komoly csúszások. Akik pedig idén a Vista egyes változatait választják, akik később minimális összegért, vagy akár teljesen ingyen frissíthetik majd operációs rendszerüket.

A most közölt részletes program szerint ugyanis aki július 1. után szerzi majd be a Vistát egy újonnan vásárolt konfigurációval együtt, az január 31-ig ingyen válthat majd az új szoftverre. Maga a program jövő áprilisig tart, a dátumok azonban bármikor változhatnak, hiszen arról továbbra sincs végleges döntés, hogy a Windows 7 pontosan mikor is jelenik majd meg. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy a fenti feltételek teljesítése esetén nem kell újra jelentős összeget kiadnunk a szoftverért.

Más források szerint ingyenes váltásról szó sincs, a Microsoft azonban mindössze 50 dollárt kérne el a frissítésért. Az XP esetében közvetlen Upgrade megoldásról nincs szó, itt a teljes újratelepítés lenne az egyetlen megoldás.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások