Egységes pedofil tartalom-blokádot akarnak brit gyermekvédők

Egységes pedofil tartalom-blokádot akarnak brit gyermekvédők

2009. február 25. 08:19, Szerda
Számos gyermekvédő egyesület komolyan aggódik amiatt, hogy a tiltás hiányában sok szigetországi háztartásban különösebb nehézség nélkül férhetnek hozzá az emberek a pedofil képekhez és videókhoz.

A brit civil szervezetek szerint egységesen blokkolni kell a jövőben minden gyermekpornográf tartalmat kínáló oldalt. Ugyan a helyi internetszolgáltatókat 2007 vége óta kötelezi a kormány az illegális honlapokhoz való hozzáférések blokkolására, azonban számos kisebb cég nem tett eleget a kötelezettségeinek. Mindez azt jelenti, hogy 700 000 brit háztartásban továbbra is bárki elérheti a gyermekpornográf anyagokat.

Az internetszolgáltatók részben azzal védekeznek, hogy az Internet Watch Foundation (IWF) által összeállított feketelista nem elég körültekintő, így nem tudnak kellően hatékonyan fellépni az illegális tartalmakat kínálókkal szemben. "Mi az IWF által ajánlott rendszert még be sem vezettük, ugyanis komoly fenntartásaink vannak a hatékonyságával kapcsolatban" - közölték például a Zen Internet illetékesei. Más internetszolgáltatók pedig az adminisztráció és a szűrőrendszer alkalmazása miatt megemelkedő költségekre hivatkoztak.

A gyermek- és ifjúságvédelmi szervezetek éppen ezért rendkívül aggódnak. A National Society for the Prevention of Cruelty to Children (NSPCC) tanácsadója, Zoe Hilton például kijelentette: "Ezek a lehetőségek lehetővé teszik, sőt támogatják a szexuálisan molesztált gyermekekről készült borzalmas képek terjesztését és kereskedelmét." A Children's Chartities Coalition on Internet Safety (CCCIS) szintén úgy vélte, hogy a jelenlegi szabályozás nem elegendő. A szakemberek szerint mivel az önszabályozás nem valósult meg, ezért a brit kormánynak mielőbb be kell avatkoznia. "Egyszerűen olyan lépések kellenek, amelyek a most még ellenálló internetszolgáltatókat is kötelezik az együttműködésre" - szögezte le Zoe Hilton.

Alan Campbell brit belügyminiszter válaszul rámutatott, hogy a mostani blokádokkal a szigetországi felhasználók 95 százaléka már nem férhet a pedofil tartalmakhoz. Hamarosan pedig ez az arány 100 százalék lesz.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások