Samsung LED tévék internethozzáféréssel

Samsung LED tévék internethozzáféréssel

2009. március 26. 08:20, Csütörtök
Bécsben mutatta be az európai piacra szánt termékújdonságait a dél-koreai gyártó. A bemutatott készülék igazolták a szakértők korábbi jóslatait.

Számos szakember úgy gondolta, hogy a következő években a különböző eszközök és technológiák (mobil távközlés, televíziózás, internet, web 2.0-s alkalmazások stb.) egyesülhetnek. Ennek eredményét jól szemléltetik a Samsung által most bemutatott termékek. A legnagyobb érdeklődést kétségtelenül az internethozzáférési funkcióval ellátott új LED-TV-k váltották ki. Az új LED-TV család legkisebb tagja 32, a legnagyobb 55 colos képátmérőjű.

Hadrian Baumann, a Samsung menedzsere elmondta, hogy az új LED-technológiának köszönhetően mindegyik modell rendkívül vékony, mélységük csupán 2,5 cm. A gyártási folyamat során a konszern nem alkalmazott higanyt, ólmot és mérgező aeroszolokat. "A lapos kijelzők az új gyártási eljárásoknak köszönhetően 40 százalékkal kevesebb áramot fogyasztanak az LCD-modelleknél és az új technológia ráadásul lehetővé teszi, hogy az eddigieknél kontrasztosabb képek jelenhessenek meg a képernyőkön" - jelentette ki SangHeung Shin, a Samsung európai vezetője.


A B7000 és a B8000 sorozatú készülékeket internetezési funkcióval is ellátták és a vásárlóik - a megkötött exkluzív együttműködési megállapodásnak köszönhetően - hat hónapig olvashatják a Yahoon megjelenő híreket és hozzájuthatnak az őket érdeklő információkhoz. A hírcsatornák mellett az időjárási adatok widgetek formájában jutnak el a felhasználókhoz.


A programot támogatja a YouTube, az eBay és a Funspot is. A Samsung pedig azt szeretné elérni, hogy a helyi szolgáltatókkal együttműködve akár már az idei esztendő második félévében regionális tartalmak (időjárási és közlekedési információk stb.) is megjelenhessenek a készülékeken. "Megpróbáljuk meggyőzni a helyi cégeket. Használhatnak majd fejlesztői csomagok, amelyekkel akár widgetek is készíthetők lesznek. A helyi widgetek ingyen letölthetőek és telepíthetők lesznek a televíziókra" - nyilatkozta Gerald Leitmayr, a Samsung Austria szórakoztató elektronikai részlegének vezetője.

Mindenesetre az első tesztek nem voltak igazán lenyűgözőek: a YouTube-ról származó felvételek meglehetősen elmosódottak voltak a 40 colos LED-TV-n, a Yahoo időjárási szolgáltatása nem találta Bécs városát, Bécsújhely adatai viszont megjelentek.

Az érdeklődés ennek ellenére óriási az új televíziók iránt. A B6000 és a B7000 típusú termékek csak rövid ideje kaphatók Ausztriában, de ennek ellenére Chris T. Retinger menedzser szerint egyes boltokban már minden modell elfogyott. Pedig a készülékek ára meglehetősen borsos: a 32 colos változat 1399, a 40 colos pedig 1699 euróba kerül.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások