Európában csökken, itthon nő a mobilozás ára

Európában csökken, itthon nő a mobilozás ára

2009. április 23. 11:42, Csütörtök
Jóllehet az Európai Parlament szerdai döntése alapján júliustól tovább csökkenhetnek a barangoló (roaming) hívások díjai, s a tagállamok területén szabályozottá és roaming-környezetben a jelenleginél lényegesen olcsóbbá válhat a mobilinternet használata és az SMS küldése is, Magyarországon a forint-euró árfolyam és a kilátásba helyezett általános forgalmi adóemelés miatt akár drágulhatnak is egyes díjak.

A szolgáltatók már készülnek arra, hogy az új feltételek alapján, milyen ajánlatokat dolgozhatnak ki a nyári szezonra. A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) közleménye szerint amennyiben a Miniszterek Tanácsa is jóváhagyja a döntést, július 1-jétől a hívásindítás kiskereskedelmi ára nettó 46 centről 43 centre, a hívásfogadásé pedig nettó 22 centről 19 centre csökken. Azt, hogy ez forintban mennyi lesz, az dönti el, hogy az EU rendeletében mely napot jelölik meg az árfolyam meghatározására. Napjainkban egy euró mintegy 300 forintba kerül, tavaly e tarifákat 230,76 forintos euró forint keresztárfolyammal számolták ki. Ezen túlmenően a hívásfogadásnál, valamint a hívásindításnál is a jelenlegi, általában perc alapú számlázást a másodperc alapú váltja fel az első 30 másodperc után.

Az uniós roaming-szabályozás 2007-es bevezetése óta a hívásindítás és -fogadás ára mintegy 40-60 százalékkal csökkent. A három magyar szolgáltató ügyfeleinek jelenleg az unió területén barangolva a hívásindítás legfeljebb 127,4 forintba, a hívásfogadás pedig percenként legfeljebb bruttó 60,9 forintba kerülhet. Az NHH közleménye bár júliustól drágulást is lehetségesnek tart a magyar piacon, a következő két évre újabb 3-3 eurócentes, mai árfolyamon 10-10 forintos csökkenést jelez előre a hívásfogadás és a hívásindítás árában. A közlemény szerint a végső elfogadás után a roaming szabályozásba új elemként kerülő sms-szabályozás hatására július elsejétől a rövid szöveges üzenetküldés az unió tagállamaiban barangolva legfeljebb nettó 11 eurócentbe kerülhet. Jelenleg az EU országokban tartózkodva az sms-küldés a magyar szolgáltatóknál bruttó 80-110 forintba kerül, míg a nyártól várhatóan 50-60 százalékkal olcsóbb lesz.

Az sms árszabályozásához hasonlóan, július 1-jétől szabályozott lesz a mobilinternet barangolási tarifája is. Itt a nagykereskedelmi árat szabályozza az EU, ami legfeljebb 1 euró lehet megabájtonként. A parlament által elfogadott javaslat alapján ez a díj 2010. július 1-jétől 80 eurócent, 2011. július 1-jétől pedig 50 eurócent lesz. A felmérések szerint jelenleg a nagykereskedelmi árak 3-5 euró között mozognak megabájtonként, így a szabályozás hatására várhatóan az sms árcsökkenésénél is nagyobb mértékben esik majd az egyre népszerűbb mobilinternet-használat kiskereskedelmi ára.

Az uniós szabályozás csak az EU tagállamainak szolgáltatóira vonatkozik, így több szomszédos, illetve unión kívüli államban ennél lényegesen drágábbak lehetnek a szolgáltatások. Roaming környezetben tartózkodva a hívásfogadásáért is fizetni kell, ugyanakkor az sms esetében csak a küldés kerül pénzbe. A belföldön használt mobilinternet-előfizetések általában csak a belföldi használatra vonatkoznak, ezért utazás előtt érdemes tájékozódni, hogy milyen roaming mobilinternet csomagokat kínálnak a szolgáltatók. Az aktuális roaming tarifákról a legegyszerűbben a www.tantusz.nhh.hu oldalon a "Roaming" alkalmazás segítségével tájékozódhatnak az ügyfelek.

Drozdy Győző, a Pannon vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató helyettese elmondta, üdvözölnek minden olyan árváltozást, ami a mobil távközlési szolgáltatások használatát serkenti, illetve növeli az elérhetőségét és hozzáférhetőségét az ügyfelek számára. Hozzátette, az uniós tagállamok közötti mobilinternet-használat nagykereskedelmi szabályozása a kiskereskedelmi árak szolgáltatók által történő meghatározása mellett kedvező feltételeket teremt a piaci verseny árszabályozó hatásának érvényesüléséhez, így kedvező hatást várnak mind az ügyfelek mind a szolgáltatók vonatkozásában.

A Pannon már dolgozik a kedvező kereskedelmi ajánlatokon azért, hogy a nyaralási szezon kezdetkor már az interneten keresztül is követni tudják az unióban nyaralók a magyar eseményeket, vagy e-mail segítségével számolhassanak be nyaralási élményeikről. Drozdy Győző elmondta, a Pannon mindig is a nagykereskedelmi árak szabályozása mellett foglalt állást azért, hogy a kiskereskedelmi árakat a szolgáltatók határozhassák meg. A cég közölte azt is, hogy a Pannon a jóváhagyott rendeletnek mindenben eleget tesz.

A T-Mobile közölte: amennyiben a roaming szabályozással kapcsolatos végső döntés megszületik, és a jogszabály kihirdetésre kerül, akkor annak megfelelően fog eljárni. A társaság ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy az egyszeri árfixálás az utóbbi időben is tapasztalható erős árfolyam- ingadozások miatt nehéz helyzetet teremthet azon országok szolgáltatói számára, amelyek nem az euró-övezetben működnek. Az árfixálás ezeken a területeken akár visszájára is fordulhat, és adott esetben díjemelést jelenthet - vélekedett a T-Mobile.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások