A Google már ismeri az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztesét

A Google már ismeri az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztesét

2009. május 14. 19:55, Csütörtök
A jövő kutatása mindig is érdekelte az emberiséget. Napjainkban egyre több cég foglalkozik azzal, hogy előrejelezze a holnap eseményeit. A versenybe most a Google is beszállt.

Moszkvában május 16-án rendezik a zenei verseny döntőjét és csak akkor hirdetnek eredményt, de az amerikai keresőcég érdekes előrejelzéssel rukkolt ki. Az IT konszern szakemberei szerint az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese a norvég Alexander Rybak lehet. Ezt a jóslatot az úgynevezett győzelmi esély barométer szolgáltatásukra alapozzák, mely szerint 22 éves norvég fiatalember lesz a végső győztes. Alexander Rybak a Fairytale című dalával már sok rajongót szerzett és várhatóan a számuk a közeljövőben tovább nő. A magyar induló, Ádok Zoltán jelenleg a lista 21. helyén található.

A vállalat prognózisa nem kapcsolódik mágiához és kristálygömbökhöz, a szakemberek egyszerűen csak elemezték a világhálón fellehető óriási információmennyiséget. A kutatók először az egyes országokban szavazó internetezők szokásait vizsgálták meg, majd az eredményeket összesítették és grafikusan megjelenítették. A módszer egyszerű: aki a Google-nél beírta a keresőbe a Hadise (a török induló) nevét, az máris egy virtuális voksot juttatott az előadónak. Ezekből az adatokból kiindulva a Google elkészített egy népszerűségi listát, amely azt mutatja, hogy melyik versenyzőnek mekkora esélye van megnyerni a döntőt.

"Az internetes kereséseken alapuló adatokat naponta frissítjük, így a döntőig nyomon követhető, hogy miként állnak a listán az egyes előadók és bárki tippelhet a végső győztesre" - nyilatkozta Stefan Keuchel, a Google szóvivője.


A módszer egyébként nem újdonság. Tavaly novemberben a vállalat elérhetővé tette a Flu Trends nevű szolgáltatást, amellyel az influenzás megbetegedések száma követhető nyomon valós időben. A Flu Trends egyszerű logika alapján működik: aki influenzás, az a világhálón orvosokra, gyógyszerekre keres rá. Így Jeremy Ginsberg, a Google fejlesztője szerint regionálisan és globálisan is kimutatható egy járvány alakulása. Az adatvédelmi szakemberek természetesen ezúttal sem hagyták szó nélkül a dolgot. Ők azt állítják, hogy az új szolgáltatás is csak azt bizonyítja, hogy milyen óriási adatmennyiség van a cég birtokában és hogy azt bármikor bármire felhasználhatja.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások