Orosz tervek a Holdon és a Marson

Az új orosz holdprogram

Természetesen a verseny azért még mindig felemás, hiszen Oroszország a Constellation program töredékét költheti és költi a saját programjára, ráadásul ugyebár az amerikaiak már küldtek embert a holdra. No persze az oroszokat sem kell félteni: a Szovjetunió 1970-re egy komplett Holdra szállásra szolgáló rendszert épített össze az N1 hordozórakétával, a Szojuz 7K-L3 űrhajóval és az LK holdkomppal. Az N1 sorozatos kudarcai miatt azonban a nagy repülésre sose került sor.

Az eredetileg már 1969-ben megvalósult LK holdkomp, mellette a korábbi LK RKKE és a mostani LK GKNPT koncepció arányos rajza

A modern holdprogram egyik látványos különbsége, hogy az eddig vázolt elképzelések szerint az oroszok nem akarnak hatalmas hordozórakétákat, mint anno az N1 volt, vagy mint amit a NASA az ARES V.-el megvalósítani szándékozik. Az orosz elképzelés legfeljebb 50 tonnás teherbírású rakétákkal számol, amelyből több juttatná fel a részegységeket alacsony Föld körüli pályára, melyek szükség esetén ott összecsatlakozva indulnának a Hold felé.

A tervezett orosz holdraszállás főbb fázisai

A Hold misszió kezdeteként előreküldik a holdkompot, ami legutóbb a VPK jelöléssel bírt (megjegyzés: a sokféle elnevezés és rövidítés tökéletesen alkalmas a megfigyelők, laikusok, és kevésbé laikusok teljes összezavarására, a NASA-nál legalább fantázianeveket adtak nekik, és azokhoz ragaszkodnak), amely a Föld körüli pályán automatikusan dokkol egy gyorsító fokozathoz, és annak segítségével jut el Hold körüli pályára. Ha sikeresen pályára áll, készen a küldetésre, akkor indulhat a személyzetet szállító PPTS űrhajó, illetve az ő gyorsító fokozata. Az űrhajó dokkol a gyorsító okozatához, majd plusz 3320 m/s relatív sebességet adva elindul a Hold felé. A Holdhoz közeledve 1300 m/s sebességű, negatív irányú gyorsítással (lassítás) a Holdtól 100 km-es magasságban pályára állítja az űrhajót, és a gyorsító fokozat leválik.

A Hold körüli pályán dokkol az űrhajó és a holdkomp, majd a 4 fős személyzet átszáll, és leszállnak a Hold felszínére, míg az űrhajó addig üresen kering tovább. Visszatéréskor a holdkomp felszálló modulja felhozza a személyzetet, csatlakozik az űrhajóhoz, átszáll a személyzet, majd leválasztják a holdkomp modulját. A személyzet az űrhajóval visszaindul a Föld felé, ehhez 1280 m/s-os relatív sebességet kell nyerniük az űrhajó hajtóművétől. A Földhöz közeledve a műszaki modul leválik a parancsnoki modulról, s ha szükséges, akkor a parancsnoki modul korrigálja a pályáját, hogy aztán Oroszország középső, déli részén földet érjen.

Ugyanez a 2009 januári prezentáción, egy Hold körüli űrállomással kibővítve

Egy továbblépési terv egy Hold körül keringő űrállomást ad a képlethez. Mind a holdkomp, mind az űrhajó ehhez dokkolna be. Az űrállomás egyfelől lehet egy menedékhely, ha például az űrhajó hibája miatt a visszatérés veszélybe kerül, ez esetben ott megvárhatják, amíg egy mentő űrhajót küldenek értük. Másfelől az űrállomás lehetővé teszi azt, hogy szükség esetén újra feltankolják az űrhajót, vagy akár az űrkompot. A Hold körüli űrállomás terveivel kapcsolatban azonban meg kell jegyezni, hogy 2008-ban még az Európai Űrügynökség megbízásából a Thales prezentált egy ilyen elképzelést, amely a közös európai-orosz ACTS űrhajóval dokkolna.

Az ESA Hold körüli űrállomás elképzelése 2008-ból

A Hold körüli űrbázistól eltekintve az orosz elképzelések hasonlóak az amerikaiak által lefektetett tervekhez. Azt a Roszkozmosz képviselői is kihangsúlyozzák, hogy nem csupán azért mennek a Holdra, hogy leszúrják az orosz zászlót, hanem tartós emberi ott-tartózkodást biztosító bázist akarnak létrehozni. A bázis moduljai ugyanúgy a holdkomp leszálló modulját használnák a Holdra való leszálláshoz. Ez megszabja a méretüket és tömegüket, igaz a holdkompnál nagyobb belső teret és nagyobb hasznos terhet jelent. A holdbázist lépcsőzetesen építenék fel, egyre újabb és újabb modulokat küldve fel. Ha a bázis már képes a tartós emberi tartózkodás biztosítására a személyzet várhatóan 3-6 hónapos váltásokban dolgozhat a Hold felszínén.

Az orosz holdkomp vázlata 2009 januárjában

Maga az orosz holdkomp egyébként az előzetes tervek szerint kisebb és szűkebb lesz, mint amerikai ellenpárja, az Altair. Az orosz holdkomp tömege 29,4 tonnás, 3 vagy 4 fős személyzetének 13,6 köbméteres nyomás alatti belterület áll a rendelkezésére.

Az orosz holdbázis elemeinek vázlata

Az orosz holdprogramnál is felmerül viszont a kérdés, hogy mi célból hoznának létre holdbázist. Az nem vitás, hogy egy holdbázis létrehozása rengeteg kihívást jelent, ám kérdés, hogy mi a motiváció, ami mozgásba tartja az egészet. Az amerikai Constellation program esetén az indok egyfelől a tudományos kutatás, vagyis a Hold megismerése, de talán ennél is fontosabb, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsenek a később tervezendő Mars-utazás előtt a Földtől távoli égitesteken való emberes kutatómissziók terén. Kritikusok persze ezt megkérdőjelezik, hiszen a Hold és a Mars között kevés a hasonlóság, a Marson több mint kétszer akkora a gravitáció, van légkör, és a táj is inkább hasonlít pár földi helyszínre, mint a Hold felszínére.

A harmadik felemlegetett indok a Mars nyersanyagainak kiaknázása, ami jelentheti a vízbányászatot (bár jelenleg még nem ismert, hogy a Holdon van-e gazdaságosan kinyerhető vízmennyiség), illetve jelentheti a ritka hélium-3 izotóp begyűjtését, ami fúziós üzemanyagként szolgálhat. (Ám még évtizedekre vagyunk attól, hogy a fúziós reaktorok ideális üzemanyagja miatt aggódjunk.). Az orosz űrhivatal ezzel kapcsolatosan nem nyilatkozott, nem fedte fel, hogy milyen célokat tűztek ki. Persze nem mintha ne lenne meg a szükséges tudományos háttér a kutatásokhoz, ám figyelembe véve, hogy az orosz űrprogramban a tudományos űrszondák és a tudományos munkák az elmúlt két évtizedben viszonylag visszafogott szerepet kaptak, feltehető, hogy a legfőbb mozgatórugó mégis inkább csak a jó öreg versenyszellem.