2011-ig visszaléphetünk majd a Windows XP-re

2011-ig visszaléphetünk majd a Windows XP-re

2009. június 19. 05:26, Péntek
A Microsoft a legújabb tervek szerint egészen 2011 elejéig-közepéig lehetővé majd az új számítógépet vásárlók számára a Windows Vista, illetve a Windows XP használatát az új operációs rendszer helyett.

A szoftvercég illetékesei a ComputerWorld-nek nyilatkozva árulták el, hogy módosították az eredeti elképzelést, amely egyébként áprilisban már egyszer kiszivárgott. Akkor még a jól értesültek arról írtak, hogy a visszalépés lehetősége legkésőbb 2010 áprilisáig él majd, most viszont a Microsoft erre rátett még egy lapáttal, és egészen 2011 áprilisáig engedélyezi a Windows XP használatát az új számítógépeken.

A módosítás értelmében mindazok, akik a fenti határidő előtt vásárolnak komplett konfigurációt (előre telepített operációs rendszerrel), a főszerepet immár betöltő Windows 7 helyett a Vista, illetve az XP használata mellett dönthetnek, a váltásra pedig szinte minden forgalmazónál meglesz a lehetőség. Ez mindenképpen a vásárlóknak tett kedvezménynek minősül, amely azonban visszaüthet, hiszen így jelentős mértékben csökkenhet a Windows 7 elterjedési üteme. A szoftvercég azonban elrejtett két apró kiskaput a kedvezményben, amelyek lecsökkenthetik annak időtartamát, illetve korlátozzák majd a jogosultak körét - lássuk, melyek ezek a bökkenők.

Először is, a visszaváltásra egyedül a Windows 7 Professional és Ultimate változatok tulajdonosai lesznek jogosultak, vagyis a Home Premium mellett voksoló többség mindenképpen kimarad a buliból. Másodszor pedig, a fenti határidő (2011. április) mellett az első javítócsomag érkezését említették meg lehetséges lezáró pontként, így az akció akkor ér majd véget, amikor elérkezünk a két dátum egyikéhez. Ez már csak azért is érdekes, mert a kiszivárgott előzetesek és információk szerint a Windows 7 SP1 már most készülőben van, így meglehetősen korai megjelenésre számíthatunk, ahogy arra a Vista SP1 esetében is láthattunk már példát.

A Microsoft nyilván azért hozza előre az első javítócsomagok megjelenését, mert sok vállalat ennek megjelenéséhez köti a váltást - meglátjuk, mit szólnak majd mindehhez a felhasználók.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások