Új technológia a merevlemezek leváltására

Új technológia a merevlemezek leváltására

2009. június 22. 12:25, Hétfő
A DataSlide cég szép csendben mutatta be új fejlesztését, amely az IBM korábbi munkájára épül. Háttértárolójuk a jelenleginél jóval nagyobb sebességet ígér, amely kedvező fogyasztással párosulna.

A fejlesztés egy érdekes elképzelésre épül, amely az eddig megszokott tányérok helyett négyszögletes lapokat használ. Ezeket egymás felett helyezik el a tulajdonképpeni eszközön belül, nagy hangsúlyt helyezve a precíz mozgásra, a megfelelő védettségre. Az egyes olvasófejeket magukon a lapokon helyezik el, ezután pedig a lapok mozgatásával, vagyis azok közvetlen érintkezésével valósítják meg az olvasási és írási feladatok végrehajtását.


A Hard Rectangular Disk (HRD) névre keresztelt megoldás az IBM által eredetileg 2002-ben bemutatott Millipede, vagyis Ezerlábú projekt eredményeire épül, a cég mindössze tovább finomította az eredeti elképzelést, illetve a mindennapokban használt, mára kellőképp kiforrott technológiákat alkalmazott a fejlesztés és a gyártás során. Ezzel sikerült csökkenteni a várható költségeket, illetve felgyorsítani a folyamatot, bár azt most is kihangsúlyozták, hogy egyelőre kísérleti stádiumban lévő prototípusról van szó, amely a maga 36 GB-os tárolókapacitásával egyelőre nem alázza meg a széles körben használt merevlemezeket és SSD-meghajtókat.



A közleményből kiderül, hogy a fenti prototípus 500 MB-os olvasási sebességet ér el másodpercenként, ám az írási iramról egyelőre nem számoltak be. Ennek megvalósításához 64, párhuzamosan elhelyezett olvasófejet használtak, így a külső elemzők szerint is elérhetőnek tűnik az ígért sebesség. Ezek, valamint a négyszögletes lapok használatával a HRD jóval hatékonyabb megoldást jelent a hagyományos merevlemezek pörgő tányérjainál, bár azt még nem tudni, hogy a fejlesztésből mikorra lehet kereskedelmi forgalomban kapható, emberi árú termék.

A külső szakértők 3-4 év további munkát jósolnak a cégnek - remélhetőleg nem ütköznek nagyobb problémákba.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások