The Chronicles of Riddick: Assault on Dark Athena

The Chronicles of Riddick: Escape from Butcher Bay

Az öt évvel ezelőtt megjelent rész renovált verziójának csomaghoz mellékelése mindenképpen ügyes húzásnak bizonyult a Starbreeze Studios részéről, hiszen ezzel nem csak azt a közönséget tudták megszólaltatni, akik életükben nem játszottak a játékkal, de ki akarták próbálni, hanem sikerült a már meglévő magot is biztosan lekenyerezniük, hiszen egy új köntösbe ágyazott résszel és egy közvetlen folytatással ki ne akarna játszani?

Az Escape from Butcher Bay története kezdetén főhősünk, Richard B. Riddick épp egy komolyan őrzött fegyintézet vendégszeretetét élvezi, ahová busás vérdíj reményében egy William J. Johns nevű fejvadász szállította. Célunk, hogy minél előbb megszabaduljunk a rabgúnyától, és ismét friss levegőt szívjunk, de ennek kivitelezése nem lesz egy egyszerű feladat. Zendülést kell szítanunk, de mielőtt eljutnánk a nagy napig, rengeteg teendőnk lesz még. A legfontosabb feladatunk az lesz, hogy kapcsolatokat építsünk ki, barátkozzunk, szívességeket teljesítsünk, illetve felmérjük a terepet, hiszen a menekülés napján már nem lesz időnk a megfelelő irány után kutatni.


Tehát az Escape from Butcher Bay nem kifejezetten egy hagyományos akciójáték, inkább ügyesen keverednek benne a különböző stíluselemek, mint a lopakodás, sunyizás, a szerepjátékokból ismert párbeszédes építőkockák, illetve számos kaland-, logikai, ügyességi és FPS-játékstílus kezdetleges jegyeit is felfedezhetjük benne. A párbeszédes részeknél fontos kiemelni, hogy kifejezetten fontos szerepe van a történet szempontjából, ugyanis küldetéseinket rabtársaktól kapjuk, ők mondják el, hová és hogyan jutunk el, így az angol nyelv alapfokú ismerete követelmény, bár itthon magyar felirattal is beszerezhető a produkció.

Alapvetően egy belső nézetes akcióval van dolgunk, hiszen a perspektíva főként FPS, a kamera csak a különböző platformrészeknél vált külső nézetbe, amit olyan profi kamerakezeléssel valósít meg a játék, hogy a mai hasonló alkotások is megirigyelhetnék. A fejlesztők pedig élve ezzel a zseniális lehetőséggel, megfelelő dózisban csepegtetik az újabbnál újabb szituációkat, így a sötét, komor, néhol kicsit monotonnak tűnő bóklászás sem válik ismétlődővé. A játék az első percétől az utolsóig izgalmas, érdekes, a játékos végig azt várja, hogy mikor találkozhat ismét valakivel, hogy újabb fejtörőkkel teli küldetésben vehessen részt.

Pont emiatt tudunk szemet hunyni a grafikai hiányosságokon, valamint a mesterséges intelligencia botlásain. Hiába a grafikai ráncfelvarrás, az egész nagyon elnagyolt, látszik, hogy kevés időt fordítottak rá a fejlesztők, mert a játék ugyan szépnek szép, de nagyon műanyaghatást keltő minden egyes textúra. Az animáció pedig egyenesen szörnyű, már-már megmosolyogtató, a mesterséges intelligencia pedig olyan csúfságokat művel, amik láttán sokszor ráncoltam a szemöldökömet. Például ha menekülés közben elbújunk a járőrök elől - mondjuk, egy sötét zugba -, azonnal feladják a keresést, sarkon fordulnak és elindulnak az ellenkező irányba.


A különböző rabtársakkal folytatott társalgások során bontakozik ki a sztori, így kapjuk meg a fő- és mellékküldetéseinket, és míg a játék első felében ezeket a börtön egyik nagyobb szárnyában kell végrehajtanunk, később átkerülünk egy sokkal zordabb részlegbe, ahol még több érdekes fazont, titkot és zegzugot fedezhetünk fel. Lehetőségünk lesz közelharcra és fegyveres összecsapásokra - pisztolyok, kések, bunkók segítségével - is, bár Riddick stílusából és különleges, sötétben működő képességéből kiindulva célszerű a meglepetés erejével élni, a fényforrásokat minél hamarabb kiiktatni, hogy aztán egy jól időzített mozdulattal hátulról lephessük meg valamelyik őrt, aki mire feleszmél, már reccsent is a nyaka.

A habot a tortán az Escape from Butcher Bay szinkronhangjai szolgáltatják. Vin Diesel, mint színész számomra mindig is megmarad a gagyi popcorn-mozik egyik kirakatemberének, de amit Riddick szinkronhangjaként produkál, az első osztályú. Nem beszél sokat, alapvetően a filmbéli szerepében is ilyen főhősünk, de amikor megszólal, akkor a hideg fut végig az ember hátán. Árad belőle a hűvös, rideg gyilkos én, és hiába a frappáns, főleg vicces, egymondatos megjegyzések, az egész annyira velejéig ható, hogy képtelenség nem odafigyelni rá. Pedig a legtöbb produkcióban ezek az elemek semmitmondók szoktak lenni, az ember könnyedén elsiklik felette. Itt erre esélyed sem lesz!