A monotonitás a legnagyobb kihívás egy Mars-utazásnál

Megkezdődtek a kiértékelései annak a 105 napos szimulációnak, amivel egy Mars-utazás pszichikai és élettani hatását igyekeztek felmérni. A jelentkezők - szám szerint hatan - egy űrhajó modell teljes elszigeteltségében töltötték a közel három és fél hónapot. Van, aki szerint az egyhangúság a legnagyobb kihívás, a kutatók azonban a szűkös életteret és az önmagukra való utaltságot találják egy-egy ilyen küldetés legsebezhetőbb pontjának.

Az elszigeteltség régóta része az emberi felfedezéseknek, a Földön és az űrben egyaránt. Egy emberi Mars-utazás azonban még a legkiegyensúlyozottabb és legnagyobb körültekintéssel kiválogatott legénység számára is jókora kihívás lehet a kis létszám és a minimális élettér miatt, miközben a résztvevők évekre távol kerülhetnek a családtól és a barátoktól, a kommunikáció csúszása pedig elérheti a 20 percet is.

Ezeket a tényezőket vizsgálja az Európai Űrügynökség és az orosz Biomedikai Problémák Intézetének közös programja a Mars-500, ami jövő év elején veszi kezdetét, egy 520 napos űrutazást szimulálva, melynek előfutáraként szolgált a most lezárult 105 napos felmérés, amit az űrhajó makettnek, egy leszálló modulnak és egy szimulált Mars felszínnek otthont adó moszkvai létesítményben vezényeltek le.


Kívülről csupán ennyi látszik a több szintes komplexumból, amiben a hatfős legénység eltöltötte a 105 napot
A kutatók jelenleg még az adatok elemzésén dolgoznak, illetve utólagos teszteket végeznek a résztvevőkön, az azonban kijelenthető, hogy a kísérlet bonyodalmak nélkül zajlott. "A küldetés legnagyobb nehézségét a monotonitás jelentette" - mondta Oliver Knickel, a német hadsereg gépészmérnöke, a teszt egyik résztvevője.

A legénység napi tevékenységének a nagy részét pszichológiai és fiziológiai tesztek tették ki, nyilatkozott Knickel a New Scientistnek. A csapat űrhajós étrenden élt, előrecsomagolt ételeken, amit időnként friss zöldségekkel színesítettek, ezeket az "űrhajó" apró üvegházában termesztette a legénység. Knickel szabadidejét levelek írásával töltötte, oroszul tanult és pókerezett társaival. Az elszigeteltség és a kis területen való összezártság azonban megtette a hatását. "Nagyon nehéz volt a feladataimra összpontosítanom" - mondta Knickel, hozzátéve, hogy ugyanez jellemezte a szabadidős tevékenységként űzött orosz tanulást is.

A legénység összetétele rendkívül fontos tényező egy ilyen hosszú küldetés sikeréhez. "Rendkívül hosszú időn át kell együtt élniük és dolgozniuk, miközben nem hagyhatják el környezetüket" - magyarázta Jay Buckey, egykori asztronauta, a kutatócsoport tagja.

Círille Fournier, francia pilóta, a teszt egy másik résztvevője a bajtársias hangulatot emelte ki. "Rendkívüli csapatszellem alakult ki a 105 nap alatt. Egy ilyen hosszas együttélés egy elszigetelt közegben csak akkor működik, ha a csapat tagjai igazán jól összeférnek egymással. A legénység kulcsfontosságú a küldetés sikeréhez, ez egyértelművé vált számomra a 105 nap alatt."

A küldetés alatt a legénységnek több szimulált vészhelyzetre kellett reagálnia, amit fokozott a földi-irányítás és a köztük lévő 20 perces kommunikációs eltolódás. Nagyjából ennyi idő kell a rádiójeleknek, hogy eljussanak a Földről egy Mars körül keringő űrhajóhoz. A kommunikációs késések miatt a legénység nem tud valós időben reagálni a földi utasításokra, ezért többnyire saját magukra utalva kell cselekedniük.


A csapat tagjai a július 14-i "szabadulásuk" után tartott sajtótájékoztatón
Nick Kanas a San Francisco-i Kalifornia Egyetem pszichiátere munkatársaival egy hónapot töltött a nagyobb önállóságra kényszerített legénység reakcióinak megfigyelésével. A fokozott önrendelkezés hatásaira különleges hangsúlyt fektetnek, korábban már tesztelték a sarkvidéki Haughton-Mars Projektben, valamint egy vízalatti létesítményben, a Florida partjainál található Aquarius-ban is. A jövőben Kanas reményei szerint egy igazi űrbeli környezetben, a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén is elvégezhetnek egy hasonló kísérletet. Bár a földi elszigeteltségi tanulmányok lehetővé teszik a kutatók számára, hogy gondosan szabályozott kísérleteket végezzenek, maga a környezet nem képes elérni azt a hatást a kísérletekben résztvevőknél, amit az űr vákuuma és egy apró, a Földtől több millió kilométerre sodródó űrhajó jelent. A Föld, ha csak tudat alatt is, de egyfajta biztonságérzetet ad.

"A földi küldetések nem adják vissza az űr közegének kihívásait. Egy földi kísérletben, ha valaki ki akar szállni, akkor csak kopog az ajtón és távozhat" - mondta Kanas a New Scientist-nek. Erre azonban egy valódi Mars-utazás során nem lesz lehetőség. "Nincs lehetőség egy orvosi vagy pszichológiai vészhelyzet esetén közbelépni. A legénység teljes egészében magára van utalva" - mondta Kanas.