Az online házkutatások elterjedésétől tart a Statewatch

Az online házkutatások elterjedésétől tart a Statewatch

2009. augusztus 12. 18:21, Szerda
Az európai uniós tagországokban és a vezető ipari államokban jelenleg hatályos jogi helyzet számos az online házkutatásokkal kapcsolatos kérdést megválaszolatlanul hagy.

Erre az eredményre jutottak a Statewatch nevű brit polgárjogi szervezet munkatársai, akik a tapasztalataikat egy jelentésben foglalták össze. A Statewatch szakértői megállapították, hogy több államban is hiányoznak azok az előírások, amelyek szabályoznák, hogy a titkosszolgálatok képviselői mikor és milyen feltételek esetén férhetnek hozzá az információtechnikai rendszerekhez. Mindez azt jelenti, hogy az ilyen akciókra gyakorlatilag nemzetközi menlevelet kapnak az adott hivatalok emberei és szabadon lefoglalhatják, majd elemezhetik a lefoglalt merevlemezeket.

Pedig a kérdés szabályozása önmagában is szükséges és fontos lenne, s akkor még nem is említettük az esetleges határokon átnyúló akciók kényes mivoltát. Az Európai Unió Tanácsa által elfogadott akcióterv nyelvezete szintén tág határok között értelmezhető és konkrétumok helyett meglehetősen diplomatikusan fogalmaz. A tavaly november végén elfogadott stratégiai dokumentumban szerepel például, hogy az egyes tagországoknak lehetővé kell tenniük a "megfelelő távolsági házkutatásokat". Az IT-rendszerekhez való hozzáférések pedig a "vendégország egyetértésével" valósulhatnak meg.

A Statewatch szerint azonban ez még csak egy kis rész. Nincs például meghatározva, hogy mely bűncselekmények felderítéséhez alkalmazhatók trójai férgek vagy rootkitek. Maga a kiberbűnözés fogalomköre is sok területet érint. Közel sem mindegy, hogy terrorizmusról van-e szó, vagy esetleg gyermekpornográfiáról, adathalászatról, netán IT-rendszerek elleni támadásokról.

A polgárjogi aktivisták szemében szálka a tavaly szeptemberi bonni G6-os csúcson, a jelen lévő belügyminiszterek által elfogadott megállapodás is. Ebben többek között az szerepel, hogy "majdnem mindegyik tagországban" már van online házkutatásokra vonatkozó jogszabály vagy előkészületben van. Továbbá leírták azt is, hogy a nemzetközi intézkedésekkel kapcsolatos jogi keretek "még nem elég fejlettek" és ezért új utakat kell keresni a "nehézségek csökkentésére" és a döntési folyamatok felgyorsítására.

A Statewatch munkatársai megállapították azt is, hogy eddig csak Németország alkotta meg a terrorizmus elleni harcra is vonatkozó BKA-törvényt. Ettől függetlenül a G6-államok hivatalai is képesek a merevlemezek online átvizsgálására. A brit szervezet szakértői végül leszögezték, hogy a titkos online házkutatások egyre inkább a célzott ellenőrzések helyett a tömegek megfigyelésének eszközévé válnak. Mivel egyre több csoportot tekintenek az állam ellenségének, így napjainkban már akár az ügyvédek, az újságírók, az orvosok vagy éppen a tüntetői csoportok számítógépeit is feltérképezhetik ilyen módszerekkel, illetve lefoglalhatják a hatóságok.

A dokumentum végén Frank Church amerikai szenátor 1975-ben (!) tett jóslata szerepel, mely szerint az Egyesült Államokban a kormány áldásával kialakított technikai képességeknek köszönhetően a titkosszolgálatok "teljes zsarnokságot teremthetnek".

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások