Épül és szépül a Battleground Europe

Épül és szépül a Battleground Europe

2009. augusztus 31. 19:36, Hétfő
A kinézete miatt sokat szapult MMO nagy ugrás előtt áll: kisebb hiányosságok kíséretében orvosolhatja a főbb panaszokat.

A fejlesztő Cornered Rat Software bejelentette , hogy hosszú, évekig tartó munka után csaknem készen állnak a játék motorjának frissítésére. Ez már igencsak megérett a cserére, hiszen az eredeti változat még 1999-2000 folyamán készült el, azóta csak kisebb-nagyobb foltozgatáson esett át.


Az új motor többek között a változó időjárásért, az új árnyékokért, épületekért és járműmodellekért lesz felelős, pontosabban a megjelenítési sebesség javításáért. A játék legnagyobb problémája az óriási bejárható és belátható játéktérből fakadó nagy gépigény, így erre nagy figyelmet fordítanak a fejlesztők.

A gyalogság új mozgási és elhalálozási animációkat kap, lecserélik az őskövületnek számító, 8-10 évvel ezelőtt elkészült modelleket, új textúrákat kapunk, valamint Shader Model 3.0 és SpeedTree 4.2 támogatást. A nyílt bétát őszre ígérik, a végleges verzió pedig még az év vége előtt kerül fel a szerverre.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások