Egy twitterező számolt be először az ansbachi ámokfutásról

Egy twitterező számolt be először az ansbachi ámokfutásról

2009. szeptember 19. 18:04, Szombat
Újabb ámokfutás rázta meg Németországot. Egy tanuló a saját iskoláját támadta meg, egyelőre ismeretlen okokból.

Csütörtökön reggel egy 18 éves ansbachi diák 3 Molotov-koktéllal, két késsel és egy baltával felfegyverkezve megrohamozta a gimnáziumát. Az eredmény: több könnyű és súlyos sérült, köztük egy tanár, valamint az értetlenség, a szomorúság és a döbbenet. A mindössze 11 perces eseménysorozatot aligha fogják elfelejteni az ansbachiak. A még véresebb ámokfutásnak végül a rendőrök géppisztolyaiból leadott lövések vetettek véget.

A helyi rendőrséghez 8 óra 35 perckor érkezett segélyhívás, hogy a Carolinum Gimnáziumban egy fiatalember egy Molotov-koktélt dobott egy osztályterembe. Az első járőrkocsi 8 óra 43 perckor érkezett a helyszínre. A két rendőr azonnal az iskolába sietett és a harmadik emeleten a vécék előtt szembe találták magukat az egy Molotov-koktéllal, késekkel és egy baltával felfegyverkezett elkövetővel. Felszólították, hogy azonnal adja meg magát, de mivel nem reagált és őket fenyegette, előrántották a fegyvereiket és tüzet nyitottak. A fiatalembert több lövés is eltalálta a felsőtestén. A támadó 8 óra 46 perckor összeesett és az életét csak a kórházban tudták megmenteni.

A történteket csak később sikerült rekonstruálni. Az illető egy-egy Molotov-koktélt dobott két osztályterembe. Az egyikben azonnal tűz ütött ki, a másikban viszont szerencsére az elegy nem gyulladt meg. A sérültek egyikén talált nyomok alapján már most valószínűsíthető, hogy a támadó használta vagy az egyik kését vagy a baltáját. Az egyik lánynak ugyanis betört a koponyája és egy másik társával együtt életveszélyben volt. Az egyedül a helyi tanárok határozottságának és lélekjelenlétének köszönhető, hogy sikerült kimenekíteni körülbelül 700 tanulót az intézményből. Az áldozatokat azonnal mentősök és pszichológusok látták el.

Az 1528-ban alapított Carolinum Bajorország második legrégebbi állami gimnáziuma, főépülete 1736-ban épült. Az elkövetőről egyelőre csak annyit sikerült kideríteni, hogy tizenharmadikos tanuló, jövő nyáron érettségizett volna és korábban nem volt dolga a rendőrséggel. Az első információk ezúttal is az interneten bukkantak fel. Julius Kramer, a Carolinum egyik diákja a Twitteren rögzítette az első bejegyzését röviddel kilenc óra után. "Egy nyolcadikos rohangál egy késsel" - figyelmeztetett két perccel később. Majd hamarosan korrigálta magát: "Egy tizenharmadikos tanulóról van szó." Kramer nem volt az esetek szemtanúja, egy barátja tájékoztatta őt folyamatosan a fejleményekről.

A fiatalember azonban érthetően megijedt, mivel a testvére is a Carolinumban volt. "Ő elég jól megúszta a dolgot. Az ámokfutás során csak egy ütést kapott, amit bámulatos módon nagyon jól viselt." Az utolsó bejegyzésben Kramer már arról tájékoztatta ismerőseit, hogy: "A családunk szempontjából jól végződött. Szerencsére." Mivel bárki számára hozzáférhetővé tette a mobiltelefonszámát, így hamarosan újságírók és televíziós stábok rohanták meg az ismeretlen twitterezőt. A rohamokat azonban nem sokáig bírta a mobilja.

Az ansbachiak és az egész világ értetlenül áll az eset előtt. Senki sem érti, hogy mi válthatta ki az elkövetőben ezt a fajta agressziót és milyen döntés után juthatott el a támadás megtervezéséig, illetve megvalósításáig. Franz Stark, a Carolinum igazgatója jól ismerte a diákot, akit ő maga is tanított. Soha semmi probléma nem volt vele, gyakorlatilag észrevehetetlen volt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások