Az öt legmeghatározóbb játék - Molyneux szerint

Az öt legmeghatározóbb játék - Molyneux szerint

2009. október 28. 17:40, Szerda
Peter Molynex nevét gondolom senkinek nem kell bemutatnunk, hiszen a játékipar egyik meghatározó zsenijéről van szó, aki olyan programokat hozott tető alá, mint a Populous vagy a Dungeon Keeper.

Épp ezért érdekes, ha az úriember arról kezd el beszélni, hogy szerinte melyek voltak minden idők legmeghatározóbb játékai. Ne is késlekedjünk tovább, lássuk azt az ötöst. Molyneux először a Dune II-t említette meg, mely az egyik első RTS volt. Az úriember szerint a játék lassabb és nagyobb megfontolást igénylő játékmenete és az alkalmazható stratégiák miatt volt úttörő a maga idejében.



A második Shigeru Miyamoto játéka, a Mario 64. Molyneux szerint Miyamato "az ipar igazi zsenije", a játék pedig 3D-s megoldásaival nyűgözte le őt. Hozzátette, hogy a játék olyan későbbi klasszikusokat ihletett meg, mint a GTA IV és klónjai. A harmadik kiemeltje a Tomb Raider, melyben először irányíthattunk női kalandort, a negyedik pedig a Halo, mely az első, élvezhető konzolos FPS volt.

Az utolsó kiemeltje pedig - nem meglepő módon - a World of WarCraft, mely szerinte az utóbbi idők legélvezetesebb programja lett. Molyneux elárulta, hogy rég nem élvezett annyira játékot, mint ezt az MMO-t. Azért említsük meg, hogy az úriember nagyon szerény, hiszen az ő repertoárjából is tehetett volna ide pár címet (Magic Carpet, Populous, Theme Park, Syndicate, Black & White stb).

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások