Mikroszerverekkel hódítana az Intel

Mikroszerverekkel hódítana az Intel

2009. október 30. 20:09, Péntek
Az Intel a megszokottnál kisebb szerverekkel látná el a webhosting területén tevékenykedő cégeket, véleményük szerint elegendő izomerőt tudnak párosítani igen kedvező fogyasztási mutatókkal.

A Cnet beszámolójából kiderül, hogy a processzorgyártó még az év vége előtt véglegesítené a szabványt, hogy elérhetővé tegyék azt minden más, a szegmens iránt érdeklődő vállalat előtt. Ezzel egy nyílt platformot hoznának létre, nem védetnék le fejlesztésüket, ez ugyanis jobban megfelel a cég céljainak, hiszen így gyorsabban elterjedhet az új megoldás, amely természetesen az Intel saját chipjeire épül.


Az elgondolás szerint olyan új, a megszokottnál jóval kisebb méretű mikroszerverekkel szolgálnák ki a webhostingra szakosodott cégeket, amelyek kellően gyorsak, ám üresjáraton alig fogyasztanak valamit. A Server System Infrastructure Forum előtt ismertetendő szabvány elsősorban ezen vállalatok igényeit elégítené ki, az Intel szerint ugyanis alacsonyabb szinten a webhosting szolgáltatások nem igényelnek brutális hardveres hátteret, tekintettel arra, hogy meglehetősen gyakori az üresjárat, a beérkező igényeket viszont megfelelő sebességgel kell kiszolgálni, vagyis túlságosan lassú sem lehet a szerver.


A most bemutatott példány 16 mikroszervert foglal magába, ezek mindegyike egy négymagos, 1,86 GHz-en futó Lynnfield processzort, valamint négy memóriamodult tartalmaz, ezt pedig a megfelelő áramellátás és hűtés egészíti ki a házon belül. A megoldás alján helyezkednek el a 2,5 hüvelykes merevlemezek, egészen pontosan 16x3, ezekből egy-egy trió csatlakozik az egyes mikroszerverekhez. A felhasznált processzor fogyasztása mindössze 45 watt, ám jövőre ezt egy ikermagos Clarkdale modell egészíti majd ki, 30 wattos fogyasztással.


Az összeállítás valóban nem tűnik brutálisnak, ráadásul ez a csúcskategóriás példány lesz, hiszen az Intel hosszú távon azt szeretné biztosítani, hogy egy-egy mikroszerver (a memóriával és a kiegészítő chipekkel) 25 wattnál többet ne igényeljen.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások