Magyarországon is bejelentették a Windows 7-et

Magyarországon is bejelentették a Windows 7-et

2009. november 2. 11:47, Hétfő
A Microsoft a Papp László Sport Arénában a Budapest Game Show keretében mutatta be legújabb operációs rendszerét. A premier nagy megdöbbenést keltett; nehéz eldönteni, így szerették volna a szervezők, vagy csak ilyenre sikeredett a dolog. Állítólag mindenben jobb, mint a Vista, és nem azért, mert az bukás lenne.

A Windows 7 bevezetését New Yorkban október 22-én jelentette be a Microsoft. A rendezvény magyarországi verziójára október 30-én, a Papp László Sportarénában került sor, a Budapest Game Show 2009 egész napos rendezvény keretein belül. A nyilvános beharangozást sajtótájékoztató előzte meg, melyen előszor Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója szólalt meg. Megtudtuk tőle, hogy soha nem érezhették magukat ilyen jól a PC-k mint most. Kiderült, hogy a Windows 7 gyorsabb, mi több biztonságosabb mint a Vista, sőt, mindezt úgy teszi, hogy eközben még kevesebbet is fogyaszt. Ezen kívül a felhasználóknak is jobb, mert letisztultabb és "felhasználóbarátabb" a rendszer.


Ilyen és hasonló kategóriába sorolható marketingízű tőmondatok után jött a folytatás, melyből kiderült, hogy a Windows 7-et tulajdonképpen mi hoztuk létre. A zavart tekintetekből az sugárzott, hogy mi aztán nem, de később valószínűsödött, hogy Drajkó László arra utalhatott, hogy a 8 millió tesztelő közül 100 ezer magyar volt. A Windows 7 tehát a mi ötletünk volt - hangzott el a logikus következtetés, és a Microsoft köszöni szépen ezt nekünk.

Elhangzott továbbá, hogy Magyarországon a jelenlegi 4 millió PC-ből 2,2 millió képes a Windows 7-re, de jelenleg még csak a felhasználók 3,5%-a használja. Balogh Péter, a Saturn koncepciómenedzsere szerint bizakodásra ad okot az, hogy a Saturn budai áruházában október 22-én 0 órától 1 óráig, egy rendkívüli nyitvatartás során egyetlen óra alatt több száz példány kelt el - hogy pontosan mennyi, azt nem derült ki. (Az egy órás speciális nyitvatartás eredményével a Microsoft azt kívánta demonstrálni, hogy a Windows 7-re - mily meglepő - nagyobb lesz a kereslet, mint a Vistára).

Drajkó László és Balogh Péter közlései után Takács Kristóf, a HP Magyarország vezérigazgató-helyettese következett, aki elmondta, hogy a gyártó szemszögéból nézve nagy reményekkel néz a jövőbe a Windows 7 kapcsán. A Microsoft stratégiai partnereként a HP Magyarországon eladott számítógépeinek 80%-át Windows operációs rendszerrel szállítja. Az elhangzottak szerint a Windows 7 önmagában nem fogja a PC eladást fellendíteni, azonban az új platform mégis jó lehetőség, mivel egy szinttel feljebb kerül a felhasználói élmény.

Lényegében tehát a sajtótájékoztató egyetlen konkrét, technikai vagy egyéb jellegű információ közlése nélkül zajlott le. Az elhangzott két ujságírói kérdésre (miszerint hány darabot szeretne eladni jövőre a Windows 7-ből a Microsoft, valamint a magyar felsőoktatásban résztvevő diákok és pedagógusok melyik verziót kapják majd) nem kaptunk konkrét választ, majd vége lett a sajtótájékoztatónak. Ezek után 2 órakor kezdődött a publikus bejelentés a Sportcsarnok nagyszínpadán, ahol szintén nem mindennapi élményben volt része a közönségnek. Az agresszív zenei aláfestés közben a mennyezet felől alpinista-üvegpucoló stílusban kötélen csúszott le néhány szereplő, akik talajt érve azonnal egy imitált verekedést adtak elő.


Az egyik szereplő - akinek kezében vélhetően egy Windows 7 példány volt - legyőzött mindenkit (valószínűleg a konkurrenciát), majd szintén kötélen leeresztve megjelent maga Drajkó László. Ekkor - miután a mikroport felszerelgetése körüli zavar kissé megtörte a koreográfia folytonosságát - papírból felolvasva, szóról szóra elismételte a sajtótájékoztatón általa már elmondottakat, miszerint jó a PC-knek stb. Valószínűleg Drajkó László is érezhette a helyzetkomikumot, mert zavarában gyakran elakadt a már említett tőmondatok újra-interpretálása közben, ilyenkor mindig puskáznia kellett. Az előadást végül egy igen visszafogott taps zárta le, majd az előadók levonultak a színpadról.




Jelen írásunk nem a Microsoft kifigurázása céljából lett ilyen, azonban a tapasztaltak önkéntelenül is emlékeztetnek Steve Ballmer egynéhány elhíresült, tragikomikus produkciójára - ha nem is temperamentum, de a színvonal vonatkozásában feltétlenül. Az egybeesés önkéntelenül bizonyos gondolatmeneteket indít el az emberben, például olyat, hogy ilyesmi lehet az, amikor egy cégnek teljesen mindegy, mit írnak, gondolnak vagy beszélnek róla, mivel már nem fontos a vevőközönség kielégítése, enélkül is megy ugyanis a szekér. Vagy esetleg olyat, hogy a Windows Vista csúfos bukásánál jobb marketinget ki sem lehetne találni a Windows 7-nek. Ez emlékeztet a Windows Milleniumra, ami szintén utat egyengetett az utód Windows verzióknak - és így fonhatjuk tovább a gondolatmenetet egészen addig, hogy talán a Vista bukása nem is volt véletlen.


Az ilyen gondolatok persze messze is lehetnek a valóságtól. Egy ilyen műsor láttán azonban nem a hallgató tehet arról, hogy ilyesmi jár az eszében, hanem a mélyen színvonal alatti retorika és stílus. Ezt erősíti az a tény, hogy az előadások alkalmával nem hallottunk egyetlen adatot vagy konkrétumot sem, sőt, a sajtótájékoztatón még prezentáció sem volt.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások