Népszerűek az Xbox közösségi szolgáltatásai

Népszerűek az Xbox közösségi szolgáltatásai

2009. november 25. 09:13, Szerda
A jelek szerint jól tette a szoftvercég, amikor elhatározta az internetes közösségi szolgáltatások beemelését az Xbox Live rendszerébe - még mindig maradnak kérdések, a fogadtatás azonban kedvező volt.

Október közepén mi is beszámoltunk arról, hogy a nyáron bejelentett, majd pedig azt követően többször is ismertetett népszerű online közösségi platformok az Xbox Live rendszerén belül is elérhetővé válnak. A Microsoft ugyanis úgy döntött, hogy ily módon bővítik ki saját online kínálatukat, amely nemcsak a személyi számítógépek, de a konzolok terén is egyre fontosabb szerepet játszik.

A Cnet a cég szóvivőjére hivatkozva most arról ír, hogy meglehetősen kedvező fogadtatásban volt része a három új jövevénynek, amelyek közül különösen a Facebook konzolos változatát próbálták ki sokan. Az első hét során több mint 2 millió Xbox Live felhasználó jelentkezett be a közösségi portál rendszerébe, ami mindenképpen jó eredménynek számít, még akkor is, ha egyébként több mint 20 millióra rúg az Xbox Live teljes tábora. A másik két megoldás már korántsem bizonyult ilyen népszerűnek, ám panaszra itt sincs oka az illetékeseknek.


A hivatalos megjelenést követő első 24 órában például mintegy félmillió felhasználó regisztrált magának fiókot a Last.fm oldalán, az első hét folyamán pedig 120 millió percnyi online zenei anyag jutott el az új tagokhoz stream formájában - ennek mindenképpen örülhet a céget birtokló CBS Interactive. A beépített Twitter szolgáltatás esetében már nem volt ilyen bőbeszédű a szóvivő, mindössze annyit említett meg, hogy csaknem minden piacon (ahol jelen van a konzol) hoztak létre új bejegyzéseket a platform iránt érdeklődő konzoltulajdonosok.

A fogadtatás tehát megfelelőnek tűnik, ám ez nem feledteti, hogy még mindig komoly kérdések, panaszok merülnek fel a szolgáltatásokkal kapcsolatban. Némelyek éppen azon kiegészítéseket, opciókat hiányolják azokból, amelyek igazán naggyá tették a közösségek eredeti online változatait, mások pedig azt vonják kétségbe, hogy a konzolosok kellően nagy arányban fordulnak majd a filmnézés és a játékok helyett az immár itt is elérhető platformok felé.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások