The Saboteur

Az egyedi hangulatot nagyban erősíti a képi megvalósítás. A náci fennhatóság alatt álló területeken ugyanis a világot egyfajta noir stílusban látjuk, ahol a fekete-fehér környezetből pusztán az ablakokból kiszűrődő aranyló fények és a nácik jelképeiben használt vörös szín tűnnek ki, illetve néha egy-két szereplő kék szeme, esetleg pár ékszer. Ez a megoldás a hangulati faktor mellett fontos információval szolgál az adott területeken uralkodó állapotokról, ugyanis van a játékban egy úgynevezett "Will to Fight" rendszer, ami annyit takar, hogy ha a helyiek látják hősiességünket, akkor az felébreszti bennük az ellenállási vágyat.

Azokon a helyeken, ahol a járókelőkben felébredt ez a harci kedv, a noir világot ragyogó színek töltik fel, s azon túl, hogy a világ megtelik élettel, ennek jelentős játékmenetbeli hatásai is vannak. Ilyen területeken ugyanis kevesebb náci katonával találkozunk, itt az esetleges üldözésekből is könnyebben szabadulhatunk, ráadásul előfordul, hogy pár járókelő a segítségünkre siet, ha nézeteltérésünk támad a németekkel.


Harcolnunk nem mindig kötelező, sokszor az egyszerű (máskor kevésbé egyszerű) lopakodás is tökéletesen elegendő. Ezen ténykedésünket segítendő, a térkép körül látunk egy úgynevezett "gyanakvásmérőt", ami a németek hozzánk való viszonyát jelzi. Értelemszerűen, ha sokat szaladgálunk, fegyver van nálunk, vagy éppenséggel rajtakapnak, amint bombát telepítünk valahova, az nincs jó hatással az őrök kedélyállapotára, a rossz hangulat pedig legtöbbször erősítés kéréséhez vezet. Ezt kivédhetjük azzal, hogy kiiktatjuk az aktuális őrt, mielőtt megfújhatná a sípját (bár erre a legtöbbször szemernyi esélyünk sincs), vagy eltűnünk az ellenséges katonák látóteréből, mielőtt ez a gyanakvásmérő teljesen kiakadna. Ez esetben várunk pár másodpercet, míg megnyugszanak az őrök, majd folytathatjuk a dolgunkat onnan, ahol félbehagytuk.


Ha nem fegyverrel végzünk egy árjával, akkor kölcsönvehetjük az egyenruháját, s használhatjuk álcaként, ami nagyban könnyíti ténykedésünket a németek területein, s nem mellékesen csak ilyen álruhában juthatunk be bizonyos tiltott területekre. Ilyenkor módunk van igazi Wermacht katona módjára sétálni, s hacsak nem engedjük túl közel ellenfeleinket, akkor senki nem veszi észre, hogy miben is sántikálunk.

Tehát hősünk egy tökéletes akcióhős, aki magát Rambót is megszégyenítve verekszik, lő, mászik, ugrik, szalad vagy lopakodik, ha kell. Viszont ezeket a nem hétköznapi képességeket még megfejeli a játék egy bizonyos Perk-rendszerrel, melyben meghatározott követelmények teljesítésével fejlődnek az adott képességeink. Példának okáért kellő számú fejlövés után tehetségesebb mesterlövészek leszünk, de ha sűrűn nyitunk magunknak utat gránátokkal, akkor egy idő után többet vehetünk magunkhoz belőlük. Ezek teljesítése eleinte senkinek sem okoz majd gondot, a későbbiekben viszont egyes szintekért komolyan meg kell majd izzadni.


Az ilyen extrák gyűjtögetése mellett külön élvezeti forrásnak számít, hogy amerre járunk, a világ telis-tele van különböző náci tulajdonban lévő objektumokkal - mint pl. propaganda- és őrtornyok, üzemanyagtartályok, reflektorok stb. -, és ezek mindegyike a levegőbe repíthető egy köteg jól elhelyezett dinamittal. A robbantások örömén túl, hogy ne csak a piromán hajlamokkal rendelkezők élvezzék a dolgot, az ilyen megmozdulásainkat pénzjutalommal honorálja a játék, amit különböző fegyverfejlesztésekre költhetünk el.

A kezelhetőség terén sem teljesít rosszul a program. A billentyűzet és egér kombináció tökéletesen működik mind az autós, mind a gyalogos részeknél, a tűzharcok pedig úgy néznek ki, mint egy átlagos TPS-ben, abban a műfajban pedig a Pandemic-nek van tapasztalata. Egyedül talán az ökölharcok esetében voltak nehézségeim azzal, hogy a megfelelő embert támadjam meg, de ez sem volt különösebb hatással a játékmenetre.


Összefoglalva elmondhatjuk, hogy bár forradalminak nevezhető újítással ismét nem szolgáltak a stúdió emberei, ugyanakkor minőségi alapanyagokból dolgoztak. A különböző játékok legjobb elemeit szedték össze, és ezekből megalkottak egy kiegyensúlyozott keveréket, amit tökéletesen eltalált hangulattal öntöttek nyakon. Az egész tálalása sem sok kifogásolni valót hagy maga után, bár az optimalizáltság szempontjából nem ez a legsikerültebb program. És ugye vannak azok a bizonyos hibák is az egyes ATI gyártmányú videokártyákkal, de ezt remélhetőleg a közeljövőben egy patch orvosolja majd.