Az USA és Kína kezében a klímapolitika

A résztvevők szerint rosszul szervezett, káoszba fulladó koppenhágai klímacsúcson szó szerint az utolsó utáni pillanatban, az értekezlet pénteki lezárása után egy egyezmény elfogadásával sikerült elkerülni a teljes kudarcot.

A történelembe koppenhágai egyezség néven bevonuló megállapodást az USA, Kína, India, Brazília és Dél-Afrika képviselői szövegezték meg, a dokumentum Ban Ki-moon ENSZ-főtitkár szerint talán nem az, amit mindannyian el akartunk érni, de fontos kezdőlépése a további egyeztetéseknek. Az öt ország akkor állt elő az egyezménnyel, amikor a csúcson részt vevő 193 országból 120 vezető delegátusai már elutaztak. A dokumentum célul tűzi ki, hogy a föld klímájának átlaghőmérséklete ne emelkedjen az ipari korszak előtti szintnél 2 Celsius-fokkal magasabbra és írásba foglalja azt a kezdeményezést, amely szerint a fejlődő országoknak 2020-ig évente 100 milliárd dollárt kell kapniuk klímavédelmi lépéseik támogatásara.

Kína nem engedte bevetetni a szövegbe a nemzeti intézkedések nemzetközi ellenőrzésének lehetőségét, de az egyezmény felszólítja a nemzeteket, hogy 2010. január végéig jelentsék az ENSZ-nek kibocsátáscsökkentési vállalásaikat. Mindent elárul a klímaváltozással kapcsolatos ellentétek mélységéről, hogy az Egyesült Államok és a fejlődő országok csoportja két éve ádáz vitát folytat egy vessző miatt, amely a 2007-ben elfogadott bali akcióterv egyik mondatába került. Az egyszerű írásjel először benne volt, majd kikerült a dokumentumból, ezt követően az Egyesült Államok követelésére, kétórás vita után újra bekerült az egyik kritikus mondatba, lehetővé téve, hogy a felek homlokegyenest ellenkezően értelmezzék a megállapodás egyik elemét.


A szövegrész szerint a fejlődő országoknak erejükhöz mérten csökkenteniük kell kibocsátásukat, figyelembe véve a fenntartható fejlődés elvét, illetve építve a technológiai, pénzügyi és kapacitásbővítési támogatásokra, mérhető, ellenőrizhető és jelentésekbe foglalható módon. A "támogatásokra" szó után elhelyezett vessző az amerikai értelmezés szerint azt jelenti, hogy a fejlődő országok önálló klímavédelmi lépéseinek is mérhetőnek, ellenőrizhetőnek és jelentésekbe foglalhatónak (az ENSZ-zsargonban MRV-nek) kell lenniük, azaz nem csupán a fejlett országok megígért támogatásainak kell megfelelniük az MRV követelményének.

Az USA diplomatái Koppenhágában is hangsúlyozták ezt az álláspontjukat, kínai és mexikói kollégáik azonban továbbra is vitatják az értelmezésüket. Véleményük szerint amennyiben a fejlődő országok saját elhatározásukból tesznek valamint az üvegház hatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében, akkor csak abban az esetben kell megfelelniük az MRV-nek, ha ehhez nemzetközi támogatást használnak fel. Ha nem kaptak pénzt a projekthez, akkor nincs betekintési joga a nemzetközi közösségnek.

Szudán, Nicaragua, Kuba, Venezuela és Bolívia visszautasították a dokumentumot, amelyet végül is úgy fogadtak el, hogy felsorolják az azt támogató, illetve ellenző országokat. A szócsata mélypontja akkor volt, amikor Szudán képviselője azt mondta, hogy a megállapodás kontinense számára felér egy holokauszttal. Az országok többsége azonban úgy vélte, jobb a koppenhágai egyezség elfogadása, mint ha nem történik semmi, és a klímatárgyalások - hasonlóan például a Kereskedelmi Világszervezet keretében folyó, a szabad kereskedelem szabályozásával foglalkozó tárgyalásokhoz - évekre holtpontra jutnak.

Az európai delegátusok hiányolták az olyan konkrét célkitűzéseket, mint például az üvegházhatású gázok kibocsátásának felére csökkentése 2050-ig, és több vállalást vártak volna Barack Obamától, csakhogy az amerikai elnök kezét megköti, hogy saját országa szén-dioxid-kibocsátási törvénye elakadt a szenátusban.

A következő klímakonferencia 2010 novemberében lesz Mexikóban, az ENSZ főtitkára szerint addigra jogilag kötelező érvényű szerződéssé kell formálni a hét végén elért megállapodást. Szakértők szerint ugyanakkor az, hogy az Egyesült Államok és Kína döntő szerepet játszott az egyezség megszületésében, új helyzetet teremthet. A világ két legnagyobb károsanyag-kibocsátója átveheti a kezdeményezést a világ klímapolitikájának formálásában, háttérbe szorítva az ENSZ kaotikus, terméketlennek bizonyult tárgyalási folyamatát.