Miért is született meg az iPad?

Szappanoperához hasonlóan jelennek meg az újabb és újabb iPad-al foglalkozó különféle publikációk és vélemények. A kérdés az, mi volt az Apple valódi célja ezzel a termékkel?

Mint valami folytatásos szappanopera, úgy gyűrűzik szerte az informatikai sajtóban és a legkülönfélébb internetes helyeken az iPad körüli történet. A technikai fejlődés manapság igen ritka esetekben produkál valódi újdonságot, pontosabban olyasmit, amire a mindennapi embernek tényleg szüksége van. Ez persze nem jó ennek az ágazatnak, mivel egy televízió sokkal tovább tart mint mondjuk egy kiló alma, egy tank benzin vagy egy üveg gyógyszer. A zöldségesek emellett nem élnek olyan nyomás alatt mint a fogyasztóelektronikai gyártók, és persze legfőképpen fejlesztőik, nem kell állandóan valami újat kitalálniuk - a saláta úgy jó ahogy van, nincs szükség új típusra.

Az elektromos készülékek gyártói ugyanis ráadásul meg vannak áldva (vagy inkább átkozva) a divattal, amivel állandóan lépést kell tartani. Akárcsak egy ruha esetében, sok termék létezik, ami nem tudása, hanem az azt körülvevő ködként velejáró képzet, életérzés miatt az, ami. Amint ez a szempont felbukkan, divattermékek keletkeznek, melyek önmagukban reprezentálnak egy külön kategóriát, igazságtalanul maguk mögé parancsolva a sokszor egyébként jobb, nagyobb tudású és általában olcsóbb termékeket vagy típusokat. Jó példa erre az iPod, aminek már elnevezése is azonosult magával a tárggyal. A szuper marketinggépezetnek köszönhetően sokan iPodnak, és nem mp3 lejátszónak nevezik a hordozható médialejátszókat, mintha az Apple termékén kívül más nem is létezne kerek e világon. Hab a tortán, hogy az iPod lett a menő, a fiatalok körében szinte kötelező tartozék világszerte.


A slágertermék már "multifunkcióssá" vált, mivel abszolút nem a szűken vett technikai tudás vagy a minőség a lényeges. Egyben divatcikk is, a fiatalság számára egy korszak ikonja, kötelező és jelzésértékű tartozék, mely egy bizonyos pozícióba helyezi tulajdonosát. Pénzbeli értéke, kinézete, jellege megvan, a magasan képzett marketing szakértők "életérzést" is akasztanak rá, és ebből még titkot sem csinálnak - sőt, a reklámok is erre mennek rá. (Érdemes megfigyelni manapság a sok értelmetlen reklámszlogent, ami semmi mást nem csinál, csupán egy hangulatot, életérzést közvetít.)

A dolog pikantériáját az adja meg, hogy ennek egyébként az ellenkezője is megfigyelhető, mivel a társadalom egyre nagyobb része fordul a régi értékek felé, ami persze nem jó hír a gyártóknak. "Retro" mánia van, szabályos reneszánsza van például Amerikában a régebbi autóknak, sokan ugyanis rá sem bírnak nézni a mostani egyforma tojásformákra. Vadonatúj állapotú, felújított autókat állandóan lehet kapni, és mind el is kelnek az ilyenek. Sokaknak ezek a járművek jelentik a modernitást, a kényelmet és magát a nagybetűs "autót". De ez csak egy példa, van még sok. A minap olvastam például, hogy a Phillips cég gratuláló levelet kapott egyiuk ügyfelétől, aki 45 éve használja ugyanazt a villanyborotvát. A probléma ott jelentkezik, hogy a Phillips-nél vajon örült-e a levelet elolvasó dolgozó (aki talán még nem is élt az ominózus borotva megvásárlásakor) annak, hogy ezen kuncsaft az elmúlt 45 év alatt bizony nem sok hasznot hozott a Phillips-nek.

A számítástechnika esetében pedig ráadásul az a helyzet, hogy a felhasználók legnagyobb részének fogalma sincs arról hogy mi az a flash, html vagy smtp és hasonlók. Nem ismerik a technikai hátteret, még akkor sem ha beszélnek róla, sőt, sokaknak még "szakvéleménye" is van az ilyesmiről. Valójában tehát a vásárlóközönségnek nincs sok fogalma arról, mi az amit megvesz és használ. A gyártók pontosan tudják ezt és rá is játszanak erre. Éppen emiatt jön a képbe a marketing, és a termék köré kiépített köd, a külsőségek és minden egyéb megfoghatatlan dolog, mint amilyen a már említett "életérzés".

Tulajdonképpen ezzel nincs is semmi gond, mert az ilyesmi adja meg a dolog savát-borsát, tulajdonképpen egy igényt elégítenek ki. Ha nem így lenne, mindenki egyformán öltözne és egyforma autót vezetne, olyan típust ami funkcionálisan tökéletesen megfelel, és a többi autógyár tönkremenne. Azonban emberek vagyunk, és a funkcionalitáson túl rengeteg más szempont is létezik.

Mehetnek ebbe az irányba a gyártók, de csak addig a pontig, amit úgy neveznek hogy tisztesség. Jó példa erre a nagy vihart kavart iPad, amit gondolatban fontos a helyére tenni. Aminek kapcsán egyelőre úgy tűnik, az Apple kibillentette az imidzs/funkcionalitás tisztességes egyensúlyát. A sajtó ugyanis tele van azzal, hogy ez a szerencsétlen szerkezet mit tud, vagyis inkább azzal, hogy mit nem. A YouTube-on több komédia található róla mint "normális" anyag.

Ez persze olyan, mintha a felületet kapirgálnánk, tökéletes módszer arra, hogy elbeszéljünk a lényeg felett. Azon, hogy az iPad-nak - függetlenül attól, hogy van-e létjogosultsága vagy nincs - hatalmas jelenléte van a világsajtóban és az egész szakma erről beszél. Annak ellenére, hogy az iPad semmi újat nem tud, sőt, éppen ellenkezőleg. Egy marketing erejét reprezentálja tehát, ami csupán a kvázi technikai fejlődésre épül, ami napjainkra annyira jellemző. Miről is van tehát szó?

Pusztán marketingről, méghozzá bizony a szó rosszabbik értelmében. Steve Jobs szereplése (itt megtekinthető) az iPod bemutatóján ugyanis nagyon alaposan ki volt dolgozva. A teljesen puritán színpad és megjelenés (farmer/póló) egy ilyen rendezvényen már a hallgatók arculcsapásaként is értelmezhető, hiszen elvárható, hogy ennyi ember megjelenése esetében az előadó, bárki legyen is, megtisztelje közönségét. Ez ebben az attrakcióban ez nem történt meg, de ez nem is véletlen.


A műsornak muszáj volt a termékre irányítania a figyelmet. A módszer az volt, hogy minden külső körülményt zavarónak és szükségtelennek tituláltak. Olyannyira, hogy ki is hagyták azokat a show-ból. Emiatt egy tökéletesen puritán megjelenéssel találkozhatott a nagyszámú közönség, olyannyira, hogy az már izléstelennek mondható. Mindez azért, hogy a lehető legnagyobb figyelem összpontosuljon a lényegre: a termékre, tehát az iPad-ra, ami kiderült, hogy a vélemények szerint maga a nagy semmi.

És itt jön be a koncepció lényege: Steve Jobs jól ráült cége hírnevére, hiszen előadását saját maga kezdte munkásságának mérföldköveinek felsorolásával, nem szégyellve saját érdemeit kiemelni. A kommunikáció tehát erre épült, annak érdekében, hogy később koronaként tegye rá egész közlendője struktúrájára az iPad-ot, ezzel biztosnak hitt pozíciót adva neki. Azt az iPad-ot, ami "új kategória, elképesztően jó, amilyen még soha nem volt". Amihez képest a notebookok semmit nem érnek, amivel szemben az iPad egy új kategória.

Azonban a műsor mégsem elég jó, amire az a bizonyíték, hogy maga Jobs is mesterkélt volt, és ami rosszabb, eme banális dolgokat kimondva maga is egyfolytában kicsit zavarban volt, valamint egy idő után a közönség nagy részén is láthatóan erőt vett az unalom és apátia. A műsor amúgy rendben ment, mégis a közlendő ez alkalommal valóban túlságosan erősen sántított. Emaitt Jobs rendkívül lassan és körülményesen sorolta fel azokat a szuperfunkciókat, melyeket minden laptop és egyéb számítástechnikai eszköz régen tud már. Más megoldás híján kénytelen volt rendszeres ismétlésekbe bocsátkozni olyan információkat illetően, mint hogy a készülék elforgatható, vékony és hasonlók, miközben indokolatlanul és kínosan hosszúra nyújtotta a hatásszüneteket. Maga az ismétlés pedig - mint tudjuk - minden esetben devalválja a mondanivaló jelentőségét, mivel a valóban fajsúlyos dolgokat elég egyszer elmondani.

Így indult tehát el az iPad tisztességes vagy tisztességtelen útján, és máris hírnévre tett szert, miközben ki tudja hol áll meg. Habár úgy tűnhet, az Apple túllőtt a célon, elképzelhető, hogy nagyon is jól tudja mit csinál. Majd kiderül, csak az a baj, hogy közben Steve Jobs műsorát nézve ember - joggal - becsapva érezheti magát.