Aktívak a világhálón az osztrák nyugdíjasok

Aktívak a világhálón az osztrák nyugdíjasok

2010. február 12. 11:04, Péntek
Ugyan Ausztriában világviszonylatban is sok idős ember internetezik, azonban a szakemberek úgy vélik, bőven akad még tennivaló.

"Eleget hallgattuk a szép szavakat, most már tetteket akarunk látni! Azt szeretnénk, hogy további imázskampányok helyett és barátságos szándéknyilatkozatok helyett mihamarabb konkrét programok valósuljanak meg. Üdvözöljük az Internettársadalmi Szakértői Központ alapítását, hogy ezáltal legyenek összefoghatók az osztrák nemzeti politikai és gazdasági törekvések, hogy rövid időn belül még több helyi nyugdíjast vezessenek a szakemberek a világhálóra" - jelentette ki Heinz K. Becker, az Osztrák Nyugdíjas Szövetség főtitkára.

A szervezet vezetője és dr. Rudolf Bretschneider, a GfK Austria cég ügyvezetője közösen mutatták be az osztrák nyugdíjasok online helyzetéről készített jelentést. Felmérésük szerint ugyan évről évre egyre több 60 év feletti osztrák állampolgár ismerkedik meg az internettel, azonban az ország szélessávú internetlefedettsége még mindig nem megfelelő. Emiatt csak évek múlva lehet minden ausztriai nyugdíjasnak nagy sávszélességű internethozzáférése.

"Amennyiben egy valódi közigazgatási reform keretében valóban sok dolgot akarunk e-kormányzati funkciókkal kiegészíteni, akkor a munkába mindenképpen be kell vonnunk az időseket is. Azt még a laikusok is tudják, hogy a nyugdíjasok nagy csoportja nélkül a teljes ágazat növekedése veszélyeztetve van. Ez pedig egyszerűen gondatlanság" - hangsúlyozta Becker. A GfK felmérése szerint az 50 év felettiek 50, a 60 év felettiek 62, míg a 70 év felettiek 80 százalékának nincs jelenleg szélessávú internetelérése jelenleg Ausztriában.

Vannak ugyanakkor pozitív adatok is, így például a 60 évnél idősebb személyek 57 százaléka használja naponta többször az internetet. A nyugdíjasok többsége e-mailezésre és más megoldásokkal megvalósuló kapcsolattartásra használja elsősorban a világhálót. A megkérdezettek döntő része otthonról szörföl az interneten, míg csupán tíz százaléka csatlakozik az online világhoz a munkahelyéről. Érdekes adat, hogy az osztrák idősek 32 százaléka bonyolított már le banki tranzakciókat a világhálón keresztül. Ugyanakkor közülük csak kevesen vásárolnak online vagy szervezik meg az utazásukat az internet segítségével.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások