Jöhet a Végső állomás 5

Jöhet a Végső állomás 5

2010. március 21. 16:45, Vasárnap
A hatalmas sikerű negyedik rész után nem is volt kérdés, hogy folytatódik a Végső állomás című horrorsorozat. Arról, hogy 3D-s lesz-e, még nincs információi, de szinte biztosra vehető.

Folytatásos filmeknél, de még inkább horroroknál, általában a cím mellé biggyesztett sorszám növekedésével csökken a bevétel. Kivétel nagyon kevés van, de ezek egyike a Végső állomás, vagyis a Final Destination-sorozat. Az első rész Amerikában 53, világszerte összesen 112 millió dollárt termelt, s míg a második epizód némi visszaesést produkált (46 és 90 millió), addig a harmadik 54 milliós amerikai és 113 millió dolláros összesített világbevételt tudhatott magáénak, míg a tavaly bemutatott negyedik rész Amerikában 66, világszerte pedig összesen 181 millió dollár bevételt jegyzett.


A Végső állomás-sorozat készülő ötödik epizódjáról szóló hírt a Warner stúdió vezetője erősítette meg a ShoWesten. A horrorszéria alaptörténete eddig mindig egy katasztrófát, társuk figyelmeztetésének köszönhetően megúszó társaságról szólt, akiket utólag kíván levadászni a Halál.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások