Már készül a Natal második változata

Már készül a Natal második változata

2010. március 26. 10:16, Péntek
A Microsoft jelenleg is dolgozik a Natal vezérlő utódján, legalábbis egy interjúból ez derül ki - a második verzió már nem kizárólag játékok mellé érkezne.

A Sydney Morning Herald a Microsoft Research Asia ügyvezető igazgatójával készített interjút, ebben pedig érdekes, bár nem túlságosan meglepő kijelentések hangoztak el a vezető részéről. Hsiao-Wuen Hon többek között elmondta, hogy normális esetben még az első fejlesztés megjelenése előtt megkezdik a munkát az utód tervezését illetően.

Ebben önmagában semmilyen újdonságot nem találunk, bevett gyakorlat ugyanis, hogy a vállalatok évekkel előre gondolkodnak, és megpróbálják még időben felvázolni egy-egy termékcsalád jövőjét, lehetséges pályafutását. Ezúttal egészen pontosan arról van szó, hogy a már tavaly beharangozott Natal mozgásérzékelő vezérlő, amely főként az Xbox konzolok mellé futna be, alaposan kibővítve a játékok által nyújtott élményt és a felhasználók lehetőségeit, még megjelenése előtt megkaphatja utódját - természetesen először csak a tervezőasztalon.

A második változattal kapcsolatban már most olvashatunk olyan spekulációt, miszerint az már nem kizárólag játékok kiegészítőjeként szolgálna, hanem jóval szélesebb körben felhasználásra kerülhet, mint közvetlen elődje. Az egyelőre még kérdés, hogy mely egyéb területek jöhetnek szóba, ám az biztosra vehető, hogy a szoftvercég következő generációs konzolja esetében mindenképpen igényt tartanak majd valamelyik változatra. Ezt már most nyugodtan kijelenthetjük, jóllehet még megjósolni sem lehet, hogy a Natal milyen visszhangra talál majd a piacon, a játékosok körében.

A Natal (illetve közvetlen vetélytársa, a Sony PlayStation Move) idén érkezik meg a boltokba - meglátjuk, mennyiben idéznek elő forradalmat a konzolpiacon.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások