Egyre inkább összeolvad a munkahelyi és a magánélet

Egyre inkább összeolvad a munkahelyi és a magánélet

2010. március 31. 13:49, Szerda
A foglalkoztatottak kétharmadánál nem lehet eldönteni, hogy éppen a szabadidejüket töltik vagy dolgoznak. A jelenség elsősorban a notebookok és az okostelefonok elterjedésének köszönhető.

Az alkalmazottak kétharmada érhető el munkaideje leteltével is főnökei, ügyfelei vagy kollégái számára mobiltelefonon vagy interneten - derült ki a BITKOM szakmai szervezet felméréséből. A dolgozók egyharmada akár este vagy hétvégén is elérhető, míg a másik harmaduk meghatározott időben kész az ügyfelei vagy a főnökei rendelkezésre állni. A férfiaknál a munkaidőn kívül is elérhető emberek aránya 73, a nőknél 59 százalék. A munkavállalók 32 százaléka ugyanakkor a munkaideje letelte után kikapcsolja mind a mobiltelefonját, mind pedig a számítógépét.

"Az új kommunikációs eszközök magukkal hozták azt, hogy a munkahelyi és a magánélet közötti határvonal fokozatosan elmosódik. Az internet és a mobilok meggyorsítják az üzleti folyamatokat és nagyobb rugalmasságot jelentenek, illetve mozgékonyságot" - mondta prof. dr. August-Wilhelm Scheer, a BITKOM elnöke. A jelenséget erősítette a notebookok, a netbookok és az okostelefonok megjelenése, mivel azok segítségével gyakorlatilag bárki bármilyen környezetben dolgozhat, e-maileket küldhet vagy a világhálón szörfölhet. A foglalkoztatottak így akár úton hazafelé is elvégezhetik a főnökük által éppen rájuk kiosztott feladatokat.

A szakemberek úgy vélik, hogy nem árt, ha a két fél megfelelő módon szabályozza ezt a kérdést. Tisztázni és rögzíteni kell, hogy az alkalmazott mikor és mettől meddig érhető el. A német cégek 56 százalékánál már létezik ilyen megállapodás, míg 34 százalékánál szóban tisztázták a felek a részleteket. A jelenleg hatályos munkajogi szabályok szerint egyébként a dolgozó nem köteles a munkaidején kívül is a főnöke rendelkezésére állni vagy fogadni a telefonhívását, illetve megválaszolni az e-mailjét.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások