Lencsevégen az Xbox 360 Slim

Lencsevégen az Xbox 360 Slim

2010. április 1. 15:34, Csütörtök
Legalábbis ezt állítja egy holland játékportál, amely elsőként közölt képeket a Microsoft készülőben lévő masinájáról, amely az eredeti példány módosított változata.

A GameKings.tv egészen pontosan két képet tett közzé saját oldalain, amelyeken egy, az eredetihez képest kisebb és vékonyabb masina látható, állításuk szerint ez lenne a hamarosan hivatalosan is megjelenő Xbox 360 Slim. Túl sok részletet ezúttal sem kötnek az orrunkra, ám a felvételek mégis kiindulópontot jelentenek.

Elsőként rögtön leszögezhetjük, hogy a képeken látható készülék leginkább a konzolhoz kapható HD DVD meghajtóhoz hasonlítható. Legalább ilyen érdekes, hogy a forrás szerint az új példány a Napoleon kódnév alatt készül, míg korábban a Valhalla kifejezésről hallhattunk több alkalommal. A mi szemszögünkből természetesen mindegy, milyen kódnevet választ a Microsoft, a lényeg a készülék funkcionalitása és természetesen kereskedelmi ára lesz, márpedig mindkettő tekintetében egyelőre csak találgatásokat olvashatunk.

Ami a belső felszereltséget illeti, korábban megjelent hírek szerint egy hibrid processzor kap majd helyet a készülékben, amely egy tokozáson belül ötvözi a központi processzort, a grafikus chipet, valamint a memóriavezérlőt, így nem csak a fogyasztás, a megtermelt hő mennyisége, valamint a megoldás helyigénye, hanem a gyártási költség is lecsökkenne. Az persze sejthető, hogy a szoftvercég nagyon is kényelmesen érzi magát az Arcade néven futó legolcsóbb változat 199 dolláros árával, mégis sejthető, hogy ezt tovább csökkentik majd, hogy a Natal vezérlővel közösen se kerüljön túl sokba a fanatikusok szórakozása.

A Microsoft még nem reagált a hírre, így továbbra sem tudni, hogy vajon valóban a PS3 Slimhez képest kisebb, ám a Wii-nél nagyobb készülék látható-e a képeken.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások