A kiborgok századában élünk

A kiborgok, vagyis a gépekkel összeolvasztott emberek állandó szereplői a sci-fiknek, akik jellemzően a rossz oldalon állnak, vegyük csak Darth Vadert vagy a Star Trek Borg nemzetségének tagjait. A kiborgok az egyik legnagyobb félelmünket szimbolizálják, hogy idővel annyira belegabalyodunk a technológiáinkba, hogy elveszítjük emberiességünket. A SPACE.com írása szerint már elindultunk az úton.

A kiborg tudomány valós alkalmazásai azért messze nem ennyire elborzasztóak. Jelenleg elsősorban a gyógyítást szolgálják a beültethető pacemakerek, inzulin pumpák, hallás vagy látás segítő eszközök, de szólhatunk azokról a chipekről is, amikkel a depresszió vagy a Parkinson-kór kezelhető. Ha valaki ilyen eszközökkel kénytelen élni, azt egyáltalán nem tekintjük kiborgnak, mégis egy lépésként értékelhetjük a futurisztikus technika felé.

Az úgynevezett transzhumanisták szerint az ilyen jellegű technológiák fejlődése egy nap elvezethet az ember "2.0-ás verziójához", az emberi test korszerűsítéséhez, ami nem csupán kizárja az emberiséget sújtó betegségeket és kórokat, de alapvető funkcióinkon, képességeinken is javítani fog. Például a transzhumanisták elképzelhetőnek tartják az emberi agy újradrótozását számítógépes chipekkel, ami páratlan sebességű és pontosságú gondolkodást, tanulást és kommunikációt tenne lehetővé. Ez etikailag már egy jókora ugrás, igen nagy ugyanis a különbség a technika gyógyászati célú felhasználása és az egészséges emberek feljavítására történő alkalmazások között.

Martin Caidin 1972-es tudományos fantasztikus regénye, a Kiborg, ami alapján nem sokkal később elindult a "Hat millió dolláros férfi" című TV sorozat, egy életmentő megoldás képében hidalja át ezt az etikai aggályt. A címszereplő a NASA tesztpilótája volt, aki repülőgép balesetet szenvedett, így végtagjait és egyik szemét kénytelenek voltak bionikus alkatrészekkel pótolni. Ez elképesztő gyorsaságot, erőt és kiváló látást biztosított neki. Caidin nem pusztán a fantáziáját használta a történethez, sokat meríthetett az űrtársadalom akkori párbeszédeiből, a NASA ugyanis fontolgatta az emberek átalakításának lehetőségét. Ők nem szuperhősöket akartak kreálni, csupán a távoli űrutazásra szerették volna alkalmassá tenni űrhajósaikat.

Űrruha nélkül egy ember alig néhány másodpercet bír ki az űr vákuumában. Ez nem csupán a belélegezhető oxigén hiányával magyarázandó, a vákuum nyomása is végzetes, nem is szólva a -270 Celsius fokos hőmérsékletről, és a sugárzásról, ami még a védőfelszerelés mellett is veszélyes. 1960-ban Manfred Clynes és Nathan Kline egy esszét tett közzé az Astronautics szaklapban "Kiborgok az űrben" címmel, melyben a világűrbe küldött embereket a partra vetett halakhoz hasonlították. Azonban ha az emberi testet sikerülne úgy megváltoztatni, hogy alkalmazkodjon az űrbéli körülményekhez, az asztronauták szabadon, korlátok nélkül deríthetnék fel a világegyetemet, írja a páros.

"Ha az emberi űrrepüléssel kapcsolatban felmerülő számos technikai problémát az ember környezethez való alakításával oldanánk meg, és nem fordítva, az nem csupán egy jelentős előrelépés lenne az ember tudományos fejlődésében, de egy új, jóval nagyobb dimenziót is megnyitna az emberi lélek előtt" - olvasható az esszében. Clynes és Kline munkájából született a "kiborg" kifejezés, a NASA pedig továbbgondolta az ötletet és 1963-ban elkészítette a "Kiborg tanulmány: Az ember átalakítása az űr számára" című eszmefuttatását.

Ebben megvizsgálták a szervcserék, a gyógyszerek és a hibernáció hatásainak lehetőségeit az űrutazás megkönnyítése érdekében. A jelentés végül megállapította, hogy az űrutazások alatt a legnagyobb terhelésnek kitett szervek, azaz a szív, a tüdő és a vesék cseréje nem megoldható az akkori kor technikáival.

A hasonló tanulmányok mai akadémiai fejtegetései sokkal tágabban értelmezik a kiborg fogalmat, mint tették azt fél évszázaddal ezelőtt. "Mondhatjuk azt, hogy a kiborgizáció már a tűzzel és a szőrmékkel elkezdődött, a szemüvegeket és a protéziseket azonban egyértelműen idesorolhatjuk" - nyilatkozott James Hughes a connecticuti Trinity College orvosi etikusa, aki szerint már ma is a kiborgok korában élünk. A folyamat a gyógyászat fejlődésével fokozatos, ugyanakkor szilárdnak mondható, és egyre több ember fog élni a technika újabb és újabb vívmányaival, különösen, ha meggyőzik őket arról, hogy az előnyök nagyobbak a kockázatoknál.

A mai agyimplantátumok - mint a fentebb említett Parkinson-kór kezelésére szolgáló chip - sokak számára az utolsó mentsvárat jelentik. Az ilyen implantátumok azonban jóval elterjedtebbé válnának, ha a technika fejlettebb lenne és az emberek egyszerűen letölthetnék a legújabb frissítéseket, nem pedig egy újabb műtéti beavatkozás kellene egy-egy új változat behelyezéséhez. Ha belegondolunk, akkor ez is csak idő kérdése.

"Képzeljük csak el, hogy egy nap lenyelhetünk egy nano-pirulát, melyből nanorobotok áramolhatnak szét a testben" - hozta fel egy másik egyre többet tárgyalt témát, a test hiányosságait, betegségeit kijavító nanorobotok kérdését Hughes. "Ezeknek elméletileg utasításokat adhatnánk, mondhatnánk hogy 'itt az ideje srácok a kiürülésnek, mert szeretnék egy újabb frissítést'. Ekkor a nanorobotok elpusztulnak, és a vizelettel távoznak a szervezetből, majd beveszünk egy újabb pirulát."


Kevin Warwick a második implantátumával
Kevin Warwick a brit Reading Egyetemen működő Kibernetikus Intelligencia Kutatócsoport tagja nem várt az orvosi nanorobotok feltalálására, ő már kipróbált egy műtéti úton beültetett számítógépes eszközt. Az "Én, a kiborg" című könyvéből kiderül, hogy míg első beültetése csak egy üvegcsőbe zárt RFID chip volt, ami egy számítógéppel kommunikált, a második beültetés már egy jóval nagyobb beavatkozás volt: egy szilícium mikrotömböt helyeztek el közvetlenül a bal karjának középidegébe. A 100 elektródából álló eszközzel Warwick idegrendszere jeleket tudott fogadni egy számítógéptől. A kutató kollégáival különböző kísérleteket végzett a rendszerrel, kerekesszéket működtetett, jeleket küldött az interneten, illetve kipróbálta emberek közötti kommunikációban is, miután a felesége karjába is egy vezetéket ültettek.

Warwick elmondása szerint az ujjaiban idegszövetek regenerációját jelző apró bizsergésen kívül semmilyen szokatlan érzést nem tapasztalt az implantációt követően. A kísérlet előtt kíváncsi volt, vajon agya reagál-e az elektromos jelekre, és ha fogadja a jeleket, képes lesz-e lefordítani azokat, vagy a szokatlan új adatok elárasztják az agyát? Szerencsére agya képes volt érzékelni az inputot, azonban több idegsebész is aggályainak adott hangot a kísérlettel kapcsolatban. Warwick ideg-implantátumát több hónap után távolították el, miután a tervezett kísérletek lezajlottak.

"Több sebész is mondta, hogy súlyos problémák adódhattak volna abból, hogy elektromos áramot küldök az idegrendszeren keresztül az agyba" - mondta Warwick. "A jelek egy része egészen erős volt, mivel megpróbáltuk rákényszeríteni az agyat a fogadásukra, amivel ki is süthettem volna. Talán jobb is, hogy nem tudtam meddig fajulhatnak a dolgok." A kockázat ellenére Warwick óriási lehetőséget lát a beültethető számítógép chipek fejlesztésében. Jelenleg a Parkinson-kór elleni implantátumot próbálja fejleszteni, de úgy véli, a chipek áthidalhatják a megszakadt idegrostokat is, visszaállítva a lebénult testrészek mozgását, ez azonban jelenleg nem több puszta spekulációnál.

A kiborg technológia nagy része szintén csak elméleti síkon létezik. A mesterséges szervek fejlesztése terén alig történt előrelépés a NASA 1960-as évekbeli tanulmánya óta. Bár a műszívek és tüdők sokkal kompaktabbak és jobban teljesítenek, főként átmeneti megoldásként alkalmazzák őket, amíg a páciens hozzá nem jut egy megfelelő donor szervhez. A legnagyobb kihívást a művesék támasztották, elsősorban azért, mert nagy mennyiségű folyadékot kell megszűrniük. Az 1960-as években egy ilyen dialízis gép mérete egy hűtőszekrényével vetekedett, de még ma sincs beültethető méretű eszköz. A legújabb és legkisebb prototípus is csak, mint hordozható külső egység viselhető. A mesterséges csontok, vér, bőr és szemek, valamint az orr folyamatos fejlesztés alatt állnak.


Csak kevésen múlt, hogy a mindkét lábát elvesztett Oscar Pistorius nem indulhatott a 2008-as kínai olimpián
Visszatérve az űrkutatáshoz, a NASA jelenleg aligha gondolkodik egy jobb asztronauta megépítésén. Emberi kutatási programjuk a gyógyszerek, testgyakorlatok, űrruhák és az űrhajók sugárszigetelésének javítására fókuszálnak, hogy ezek által csökkentsék az űrhajósok egészségét fenyegető kockázatokat, sőt, még a terraformálásról is több szó esik, mint az emberek átalakításáról. Obama elnök programja mellett még középtávon sem igazán érdemes a kiborgokon törniük a fejüket az űrügynökségnél; a legmerészebb Mars expedíciós tervek is csupán 500 napos küldetéseket vizionálnak az emberek számára az úgynevezett mélyűrbe.

Hughes azonban azt hangoztatja, hogy az űrhajósok sok más emberrel együtt elkerülhetetlenül a kiborg megoldásokhoz fognak fordulni. "Úgy vélem ebben a században mindannyian különböző dolgokká fogjuk alakítani önmagunkat. Az űrutazás zord körülményei mindenképpen kiterjedt biomérnöki munkát fognak igényelni, hacsak nem esik át valami elképesztő fejlődésen az anyagtudomány" - összegzett.