Mégis lesz Rambó 5?

Mégis lesz Rambó 5?

2010. május 14. 23:00, Péntek
Hol lesz Zoolander 2 / Ron Burgundy 2 / Rambo 5, hol nem lesz. Az ember már nem is tudja, hogy kinek higgyen. A saját szemének esetleg fog, hiszen Cannes-ban kikerült az utcákra a Rambo V plakátja.

Két hete Sylvester Stallone még azt nyilatkozta, hogy a Rambo folytatásának terve 99%, hogy nem fog megvalósulni. Éppen ezért volt meglepő, hogy Cannes-ban, a filmfesztiválon, a sok hollywoodi film plakátjai között ott volt a Rambo V feliratú is. Sőt, a NuImage honlapján, mely gyártotta (volna) a filmet, ugyancsak megtalálható a plakát, és a film adatlapja is.

Ráadásul Boaz Davidson, az Expendables egyik producere egy német filmes újságnak arról is beszámolt, hogy nagyjából miről szólna a Rambo 5. része. Az általa elmondottak szerint nem a sicifbe illő szuperkatonás történet valósulna meg, ugyanis John Rambo Mexikóba indulna egy kislányt megkeresni, ahol is egy rabszolgakereskedő hálózatra bukkan.




Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások